Oldal kiválasztása

Őszi tehetségtábor a leány röplabdásoknak

Kaposvár NB I-es női röplabdaklubja, az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC és Dunántúl legnagyobb utánpótlás műhelye, a Kaposvári Röplabda Akadémia leány szakosztálya a közelmúltban úgy döntött, hogy ösztönző és fejlesztő jelleggel, rendszeresen összetartásra hívja majd az utánpótlás legtehetségesebbnek ítélt tagjait. Az első ilyen tehetségtábort az őszi szünetben tartják meg, a programban hétfőtől szerdáig egy-egy edzés szerepel a Munkácsy Mihály Gimnázium tornatermében. A tréningeket a felnőtt csapat vezetőedzője, a 2016-ban és 2017-ben is az év magyarországi női edzőjének választott Sasa Nedeljkovic tartja.

Magabiztos siker a Budaörs ellen is

Bár a harmadik játszma sorsa csak némi túlórázás után dőlt el, végül a Budaörsi DSE elleni meccsét is játszmaveszteség nélkül hozta a szerb Szasa Nedeljkovics vezette 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem társulata.

Pénteken bemutatkoznak a Diamant-lányok

Első hazai bajnoki mérkőzését játssza pénteken az 1.MCM Diamant Kaposvári Egyetem NB 1-es női röplabda csapata. A lányok a Gödöllőt fogadják majd a Városi Sportcsarnokban 18 órától. Az együttes a múlt hétvégén már megszerezte első győzelmét, ám a Balatonfüred otthonában játék nélkül kapták meg a sikerért járó pontokat, így a pénteki találkozó valójában az első tétmeccse lesz idén a Diamantnak.

Már a kezdés előtt megnyerte a balatonfüredi rangadót a Diamant

A pályán és a pályán kívül is rangadót nyert a női röplabda NB I. nyitó fordulójában az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese. Sasa Nedeljkovic tanítványai a nyári szünetben megerősödött Balatonfüred otthonában léptek pályára, és 3:0 arányban győztek. A kezdés előtt kiderült: a házigazdáknál mindössze öt játékosnak volt érvényes a sportorvosi engedélye, így a somogyiak játék nélkül húzták be a meccset. A két együttes ettől függetlenül – előkészületi találkozón – összemérte egymással a tudást, és a Diamant itt sem hibázott.