Oldal kiválasztása

Az első szettben nagyot küzdött az MTK, ám játszmát sem tudott nyerni az 1. MCM-Diamant KNRC ellen a Kaposvár Arénában a női röplabda Extraliga 10. fordulójában.

Remekül kezdte az MTK Budapest elleni találkozót az 1. MCM-Diamant KNRC együttese a női röplabda Extraliga 10. fordulójában. A somogyiak hamar hárompontos előnybe kerültek, a folytatásban aztán magukra találtak a fővárosiak és előbb egyenlítettek, majd 9–10-nél már ők vezettek. Nagy csata zajlott a pályán, ám a Diamant ismét ellépett riválisától, s Grbac ásza után már 24–18 állt az eredményjelzőn. Ám a vendégek őt szettlabdát is hárítottak, de Bashnakova pontot tett az etap végére.
A második és a harmadik játszma már – szinte végig – úgy alakult, ahogy azt a hazaiak szerették volna, így az idegenbeli siker után, a Kaposvár Arénában is legyőzték Vincent Lacombe tanítványai az MTK-t, ami nagy lökést adhat a folytatásra nézve.
Az összecsapás pontkirálynője, a tizenhat egységig jutott Szedmák Réka volt, míg Matics és Bashnakova is nyolc-nyolc pontot termelt.

1. MCM-Diamant Kaposvár–MTK Budapest 3–0 (23, 18, 13)
Kaposvár Aréna, 150 néző. V: Árpás, Bátkai-Katona.
1. MCM-Diamant Kaposvár: Grbac (7), Matics (8), Wirth A. (5), Bashnakova (8), Szedmák R. (16), Lemmens (7). Csere: Szpin (libero), Hegyi (-), Budai (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe.
MTK Budapest: Tettamanti (-), Boskó (-), Giommarini (12), Kilyénfalvi (10), Sziládi (8), Tatár (6). Csere: Szalai, Weidemann (liberók), Borsos (3). Vezetőedző: Leiszt Máté.

Vincent Lacombe: – Fontos volt, hogy 3–0-ra tudtuk megnyerni a mérkőzést, hiszen ez fontos volt a csapat számára. Következő időszakban az a célunk, hogy a soron következő meccseket hasonlóan sikerrel vegyük.

Leiszt Máté: – Annak ellenére, hogy több hiányzónk is volt, egyértelműen meg akartuk nyerni a találkozót. Az első szettben kiválóan játszottunk, amikor megéreztük, hogy van esélyünk a meccsen, teljesen szétestünk. A játék több elemében is teljesen leblokkoltunk, ebből pedig nem tudtunk kijönni a folytatásban. A kaposváriak azt játszották, amire készültünk, de mi nem tudtunk a saját hibáinkon felülkerekedni.

A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 3–0, 5–4, 8–7, 9–10, 11–14, 14–15, 18–17, 21–18, 23–18, 25–23 – 25 perc.
2. játszma: 1–3, 3–5, 4–7, 8–7, 11–7, 13–10, 15–12, 18–12, 22–15, 25–18 – 24 perc.
3. játszma: 4–0, 5–1, 7–3, 11–3, 14–4, 18–4, 19–7, 20–9, 23–10, 25–13 – 20 perc.

1. MCM-Diamant Kaposvár–MTK Budapest 3–0
2022. február 4.