Oldal kiválasztása
Két vesztes mérkőzés után ismét megízlelnék a győzelem ízét az 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabdázói. Sasa Nedeljkovic tanítványai szerdán a Budaörs együttesét fogadják az Extraliga-kvalifikáció ötödik fordulójában, a kaposváriak célja pedig egyértelműen a három pont itthon tartása lesz.
A veretlen alapszakasz után az Extraliga-kvalifikációt is remekül kezdték a kaposvári női röplabdázók, hiszen a Balatonfüred mellett a jó erőkből álló Jászberényt is 3:0-ra verték. Utána viszont két vereség következett az MTK, valamint a Haladás ellen.
– Jól indult a rájátszás, biztos játékkal hoztuk az első, Jászberény elleni meccset, majd három nappal később, a Balatonfüred ellen is nyertünk. Kiderült, hogy más ritmus és más energia kell ebben a rájátszásban, a meccsek nagyon gyorsan jönnek egymás után, és erre a terhelésre az egész alapszakasz alatt nem tudtunk felkészülni igazán. A következő meccseinken szeretnénk visszatérni arra az útra, amin eddig jártunk. A rájátszást is nagyon komoly, magas szintű röplabdával indítottuk, úgyhogy az a célunk a csapattal együtt, hogy újra a legszebb arcunkat mutassuk – mondta Sasa Nedeljkovic vezetőedző.
A szerdai folytatásra viszont kellőképpen rá tudtak készülni a lányok, akik egyértelműen győzelemre készülnek a Budaörs ellen. A Diamant számára ismerős ellenfél lesz a Pest megyei gárda, hiszen az alapszakasz során háromszor is megmérkőztek a Budaörssel, és mindegyik alkalommal 3:0-ás somogyi siker született. A kaposváriak ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a rájátszás már más kávéház. A Diamant – Budaörs női bajnoki szerdán 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. A belépés ezúttal is ingyenes.