Oldal kiválasztása

Öt szettes csata végén szenvedett vereséget a női röplabda NB I. hatodik fordulójában a kaposvári női röplabdacsapat.

121021kep1

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese kétszer is egyenlíteni tudott a fővárosi Palota RSC otthonában, a záró játszmában azonban felülkerekedtek a hazaiak.

A somogyi lányok az első öt mérkőzésükből négyet megnyertek az új évadban, így abban a reményben utaztak el egyik riválisuk otthonába, hogy legalább egy ponttal gazdagodnak. Az első szettet magabiztosan nyerte az elmúlt időszakban megerősödő és egységes, eredményes játékot produkáló Palota, majd egyenlített a Diamant. A harmadik játszma újra a hazaiaké volt, majd a kaposváriak következtek. Ezek után az ötödik szettre maradt a döntés, és a vendégek sokáig jól tartották magukat, de a végén jobban összpontosított a Palota. A térfélcserénél még 8-7-re a Diamant vezetett, ezután azonban már csak négy pontra futotta lányaink erejéből.
– Az eddigi mérkőzéseink közül most játszottunk a legjobban, igazi csapatként működtünk. A Palota hozzánk hasonló erősségű együttes, és sikerült kihasználnia a hazai pálya előnyét. Annak azért örülök, hogy idegenben szereztünk egy pontot – összegzett Pálfy Marianna vezetőedző.
A kaposváriak 13 pontjukkal a negyedik helyen állnak az NB I-ben, és hétfőn 17 órától a bajnoki címvédő Vasas Óbuda elleni hazai találkozóval folytatják szereplésüket.

Női röplabda NB I., hatodik forduló
Palota RSC – 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 3-2 (15, -22, 20, -17, 11)
Budapest, 100 néző. V.: Mezőffy, Éri.
Kaposvár: Horváth Zs., Pintér Zs., Harmath Zs., Kondor T., Szívós I., Récsei. Csere: Csitári (libero), Duduka, Szarka, Horváth K. Vezetőedző: Pálfy Marianna.