Oldal kiválasztása

Ötszettes csatában maradt alul az NB I-ben szereplő kaposvári női röplabdacsapat az Újpest ellen a második fordulóból elhalasztott mérkőzésen.

kimcmute130920

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese remek játékkal nyerte az első szettet, a harmadikban pedig 20:24-ről fordított. A végén felülkerekedett a jó erőkből álló és a legjobb négybe vágyó vendéggárda.

Szívós Ildikó pontjával indult a mérkőzés, és az első szettben minden várakozást felülmúlt a kaposváriak teljesítménye. A lányok az első technikai szünetben négy, a másodikban pedig már hét ponttal vezettek, és a játék minden elemében átlag felettit nyújtottak. Pintér Zsanett ejtésével és Rák Rebeka ütéseivel jutott egyre előrébb az együttes, és végül sikerült magabiztosan nyerni 25:13 arányban.
Amilyen jól ment az első szettben, annyira rosszul sikerült a második. Az újpestiek megnyugodtak, már az elején megnyugtató előnyre tettek szert, amit sikerült a végéig megőrizni. A kaposvári együttesben a csereként beállt Duduka Ingrid produkált szép dolgokat, de ez csak arra volt elég, hogy a Diamant a játszma közepén felzárkózzon három pontra.
A harmadik játékrész a röplabda minden szépségét és izgalmát felvonultatta. A somogyiak már 15:12-vezettek, a vendégek innen fordítottak, és 20:24-nél már szettlabdájuk volt. A kaposváriak nem adták fel: Rák Rebeka nyitásai megadták alapot a bravúros egyenlítéshez, a ráadásban pedig, nem mindennapi labdamenetek végén sikerült kiharcolni a győzelmet is.
A térfélcsere után szoros, izgalmas küzdelem bontakozott ki a pályán. A vendégek jól gazdálkodtak az erős játékoskeret tagjaival: mindig érkezett egy-egy friss, hadra fogható fiatal a pályára, ha szükség volt rá. A hazaiak 22:22-ig tartották a lépést ellenfelükkel, a végjátékban azonban felülkerekedett az UTE.
Az ötödik, rövidített játékrészben 5:3-ra még a Diamant vezetett, a lilák aztán egymás után öt pontot szerezve fordítani tudtak. A szett második felében a fővárosiak az egykori kaposvári Horváth Alexandra és az egyik új szerzemény, Oláh Vivien vezérletével végleg eldöntötték a rangadó sorsát.
A népes szurkolótábor jól szórakozott, az Újpest a győzelemért, a Kaposvár pedig a pontszerzésért érdemel dicséretet.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – UTE 2-3 (13, -18, 25, -23, -10)
Kaposvár, 350 néző. V.: Mezőffy, Éri.
Diamant: Tobak 2, Rák 17, Harmath 8, Szívós 12, Pintér Zs. 16, Stirt 7. Csere: Csitári (libero), Duduka 2, Récsei. Vezetőedző: Oláh János.  
UTE: Ancsin K., Oláh V. 20, Chován 8, Horváth A. 22, Szűcs K. 3, Czina 12. Csere: Hadnagy (libero), Szombathelyi K. 3, Jenei 2, Szabó D., Háfra 2. Vezetőedző: Nagyné Mátrai Veronika.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 1:0, 1:2, 5:2, 8:4, 11:7, 13:7, 16:9, 20:10, 23:11, 24:12, 24:13. II. játszma: 0:2, 1:2, 1:6, 2:6, 2:10, 5:14, 9:15, 10:18, 16:18, 17:19, 17:23, 18:23, 18:24. III. játszma: 1:2, 5:2, 7:6, 11:7, 14:10, 14:12, 15:12, 15:17, 17:20, 19:20, 19:23, 20:24, 22:24, 25:24, 25:25, 26:25. IV. játszma: 3:3, 4:3, 4:6, 5:8, 8:8, 10:9, 12:10, 16:13, 16:15, 19:19, 22:22, 22:24. 23:24. V. játszma: 1:0, 1:2, 2:3, 5:3, 5:8, 6:10, 8:13, 9:14, 10:14.

bemcmute130920

Fotóalbum: http://knrc.hu/index.php?view=category&catid=144&option=com_joomgallery&Itemid=41