Oldal kiválasztása

3:2 arányban, hatalmas csatában a szezon során először tudta legyőzni Kaposvár női röplabdacsapata az Újpestet, épp a legjobbkor, az 5. helyért zajló párharc első felvonásán.

Közel két hét szünet után érkezhettek hát szurkolók a kaposvári sportcsarnokba, hogy szurkoljanak a KNRC egyik utolsó hazai mérkőzésén. Nem sokáig volt viszont ok az örömre, a vendég gárda sokkal jobban kezdett, mi mintha még szüneten lettünk volna, sok volt a hiba és a pontatlanság, az UTE pedig élesen, keményen játszott, minden kaposvári megingást kíméletlenül kihasznált. Féltávnál már 8 pontos előnyben voltak a vendégek, amit szépen lassan 10-re hizlaltak, és csak Gyimes és Szedmák pontjainak köszönhető, hogy nem lett végül nagyobb különbség. 17-25-re nyerte az első szettet az UTE, nem állt jól a szénánk.

A második felvonásra érkezett Renko Ilic és Bodovics is a pályára, nagyot változott a hazaiak játéka. Feljavult az együttes, előbb Gyimes, majd Renko Ilic gyarapította a Kaposvár pontjait, majd ahogy az lenni szokott Ubavic is elkezdett feliratkozni a listára. Itt már-már azt hihette a hazai publikum, hogy magukra találtak a hazaiak, viszont az Újpest nem hagyta magát, és sikeresen ledolgozta a hátrányát, 19-19-el fordulhattak rá a hajrára. Az pedig nem nekünk szokott kedvezni, most sem volt másképp, az UTE két alkalommal is megszerezte a vezetést, de Szedmák révén a legjobbkor tudtunk egyenlíteni, majd Rudy ász nyitása szettlabdához juttatta a hazaiakat, a győzelmet viszont Hiruela pontja révén meg tudta akadályozni a vendég gárda. Itt a lányok számlájára legyen írva, hogy nem inogtak meg, előbb Bodovics, majd Godó tett pontot a szett végére, megvolt az egyenlítés. 26-24, 1:1.

A harmadik szettben megint nem találtunk magunkra, az Újpest pedig az egész mérkőzés során rendre kihasználta az ilyen alkalmakat, és a kezdeti kis előnyt féltávnál már öt pontra is tudták növelni, főként Hiruela kimagasló játéknak hála. Itt Ubavic révén még tudtunk zárkózni, ám a vendégek lendületét nem tudtuk megtörni, a hajrára rendkívül élesen fordultak rá, és újra meg is tudták szerezni a vezetést, 21-25,1:2.

A kaposvári lányok viszont nem akarták elveszteni semmiképp a pályaelőnyüket, ezért ha már a játék nem minden elemében ment jól, az akarás látszott az arcokon. Godó és Bodovics is jelentősen feljavult a harmadik felvonásra, amely az eddigi legszorosabb csatát hozta. Itt sajnos hibáink is adódtak bőven, ami az Újpest malmára hajtotta a vizet, a végjátékra így három pontos vendég előnnyel fordultunk rá. Itt viszont az UTE oldaláról jöttek a hibák, majd egy Gyimes ponttal sikerült egalizálnunk, mégis, egy újabb megkérdőjelezhető bírói döntést követően 23-24-nél a vendégeknél volt a szettlabda, elúszni látszott a mérkőzés. A lányok viszont tényleg nem adták fel, előbb Renko Ilic, majd Gyimes egalizált, a szett során legjobb teljesítményt nyújtó Bodovics pedig a vezetést is megszerezte nekünk, végül ahogy lenni szokott, Szedmák tette fel a pontot az i-re, 27-25-el megfordítva a szettet, kiegyenlítve a mérkőzést, 2-2.

És amikor már azt hittük, hogy a parádés végjátékot követően feltámad a Kaposvár, épp az UTE kezdett elképesztően, 1-7 állt az eredményjelzőn a 15 pontig tartó utolsó felvonásban, nem nézett ki jól a helyzet. A lányok elkezdték lefaragni a hátrányt, de az nagyon soknak tűnt, szerencsére az újpesti oldalon megint elkezdtek jönni a hibák, és újra Gyimes volt az, aki pontjaival szorossá tette a végjátékot, 11-11-től jöhetett a végső hajrá. Itt előbb Szedmák, majd Bodovics és Gyimes vitt minket közelebb a győzelemhez, mérkőzés és szettlabda volt a Kaposvárnál, ám a vendégek még innen is fel tudtak állni, és kiegyenlítettek, ám 14-14-nél hozzánk szegődött a szerencse, és végül 16-14-el meg tudtuk nyerni a szettet, és így a mérkőzést, a kaposvári előny az 5. helyért zajló párharcban.

KNRC – UTE 3:2 (-17, 24, -21, 25, 14)
Városi Sportcsarnok, Kaposvár, 185 néző. Vezette: Árpás, Sík,
KNRC: Godó (10), Gyimes (16), Maggioni (-), Szedmák (15), Radnai Luca (1), Ubavic (17). Csere: Radnai Lili (liberó), Renko Ilic (5), Budai (-), Bodovics (11), Hegyi (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe
UTE: Hiruela (18), Kilyénfalvi (10), Kindelan (14), Tarin (30), Ambrosio (7), Boskó (2). Csere: Dömsödi (liberó), Woock (5). Vezetőedző: Horváth András

Folytatás kedden a fővárosban.

Statisztika