Oldal kiválasztása
Nagy csata végén, 3:1 arányban legyőzte a Hungast-Haladást, így a következő szezonban a női röplabda Extraligában szerepelhet az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapata. Miklai Zsanett és társai az első játszma elvesztése után fordították a maguk javára az eredményt.
Rangadó várt az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetemre a női röplabda Extraliga-kvalifikáció hetedik fordulójában. A somogyiak azt a Hungast-Haladást látták vendégül, melytől idegenben 3:1-re kaptak ki. A hazaiak tudták, hogy a győzelem feljutást ér ezen az estén.
Villámrajtot vettek a vendégek, egészen pontosan Wallner Sophie, akinek az első négy nyitásából négy pont lett. Sasa Nedeljkovic időt kért, de továbbra is azt történt a pályán, amit a szombathelyiek akartak. Miklai Zsanett csapata élére állt és sorra szerezte a pontokat, de mindig érkezett válasz a másik oldalról. Küzdöttek becsülettel a hazaiak, de az elején összeszedett hátrányukat már nem tudták ledolgozni.
A második szettben egészen 8-8-ig fej fej mellett haladtak a felek, ám ezután ritmust váltottak a kaposváriak, és Leidgeb remek szerváival, valamint Miklai újabb pontjaival négy egységgel elléptek. A vasiak nem hagyták magukat, felzárkóztak, így izgalmas végjáték várt a küzdő felekre és a népes szurkolótáborra. A csereként pályára lépő Császár remek szervái nagyot lendítettek a hazaiak szekerén, és összejött az egyenlítés.
A harmadik játékrészben jobbára egymás hibáiból éltek a felek. Érezhető volt, az a csapat nyerheti meg ezt a szakaszt, amelyik előbb meg tud nyugodni. Ez pedig a Kaposvár volt, igaz erre egészen 22-22-ig kellett várni. A negyedik szettben a Haladás tartott előrébb egy-két ponttal, aztán 14-18 is állt a táblán. A kaposváriak innen egyenlítettek, 23-23 után pedig egy Iricanin-bomba és egy elhibázott vendégtámadás következett a sorban. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem a 3-1-es sikerével feljutott az Extraligába, de van még hátra három találkozó a kvalifikációból és az ötödik, azaz európai kupát érő hely is elérhető közelségben maradt.

Női Extraliga-osztályozó:

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–Hungast-Haladás 3:1 (–21, 21, 22, 23)
Kaposvár, 400 néző. V: Vári, Tillmann.
KAPOSVÁR: Szűcs K. 16, Leidgeb 6, Cesljar 1, Iricanin 9, Vacsi 8, Miklai 27. Csere: Héri (liberó), Császár 3, Horváth A., Szívós, Harmath 1. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
HALADÁS: Wallner 15, Kinser 10, Cicic 5, Miranda 9, Aszcserics 6, Takács B. 12. Csere: Lojen (liberó), Reljics 1, Kolada, Bokor. Vezetőedző: Mucsi Péter.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 0:4, 2:6, 5:10, 10:15, 13:18, 18:23. II. játszma: 3:0, 3:3, 7:8, 10:8, 14:10, 16:12, 19:17, 21:20, 24:21. III. játszma: 3:3, 6:5, 7:7, 9:9, 11:10, 11:13, 16:15, 19:18, 20:21, 23:22. IV. játszma: 4:2, 6:4, 8:7, 12:12, 13:15, 14:16, 18:18, 22:22, 24:23.