Hétfőn kora este fogadta hazai pályán az újonc Székesfehérvár csapatát a KNRC, hogy pontot tegyenek a párharc végére.
Két alkalommal ütközött meg eddig a két együttes a párharc során, mindkét alkalom 3-0-s kaposvári sikerrel végződött, így a hazai publikum nem véletlenül számított ez alkalommal már továbbjutásra. Be is kezdtek rendesen a lányok, mindjárt az első pont egy parádés labdamenetet hozott, mintha csak fel akarták volna tüzelni a közönséget, végül viszont vendég oldalra került a pont, nem volt kitörő öröm a Sportcsarnokban. Viszont nem kellett sokáig búslakodnia a hazai közönségnek, gyorsan kézbe vette az irányítást a KNRC, Szedmák a hátán vitte a meccs elején a csapatot, hét pont is az ő neve mellé került, ami 9 pontos előnyhöz juttatott minket. Itt kicsit megrázta magát a Székesfehérvár, sikerült is kicsit zárkózniuk, ám még mielőtt baj lett volna, Szedmák és Godó gyorsan pontot tett a szett végére, 25-21, 1:0 ide.
A szett végi lendületet viszont át tudta hozni a következő felvonásra is a vendég együttes, a hibáink pedig szintén az ő malmukra hajtották a vizet, szerencsére azért náluk se jött ki minden a lépés, így féltávig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Itt viszont megrázták magukat a lányaink, 16-14-nél jött egy gyönyörű sorozat, egyetlen pontot engedtünk csak nekik, mígnem Gyimes majd Szedmák, pontot nem tett a második felvonás végére is, 25-15, 2:0.
Egyetlen szettre volt hát a Kaposvár a győzelemtől és a továbbjutástól, így is álltak neki, Ubavic és Gyimes egymást váltották a pontszerzők névsorában, pontosan látszott, hogy mihamarabb le szeretnék zárni az összecsapást. Lacombe edző az év során kevesebb lehetőséget kapó játékosoknak is szinte egy teljes szettet adott, így a fiatal Radnai Luca és Renko Ilic is bővíthette játékperceit. A KNRC viszont nem húzta túl sokáig, 25-19-el vitte az utolsó szettet is, és a 3:0 nem csak a mérkőzés, de a párharc végeredménye is volt, így jöhet az 5. helyért a harc, az alapszakasz során sok bosszúságot okozó Újpest csapata ellen. Itt az ideje visszavágni érte.
KNRC – MÁV Előre SC-ST.SOLAR 3:0 (21, 15, 19)
Városi Sportcsarnok, Kaposvár, 250 néző. Vezette: Barabás B., Soltész.
KNRC: Maggioni (1), Szedmák (17), Bodovics (1), Ubavic (13), Godó (10), Gyimes (10). Csere: Radnai Lili (liberó), Hegyi (-), Renko Ilic (1), Radnai Luca (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe.
MÁV Előre SC-ST.SOLAR: Dolotova (1), Ertz (6), Szabó (8), Dvoracek (13), Tóth (9), Gilfillan (2). Csere: Kovács (liberó), Karnitskaya (-), Csabai (-), Narancic (-), Borostyán (-). Vezetőedző: Lukasz Przybylak.
forrás: 74nullanulla
fotó: Kováts Domonkos