Oldal kiválasztása
Magyar válogatott játékos az Extraligás kaposvári női röplabdacsapat első új igazolása: a 23 esztendős liberó, Szpin Renáta az ötszörös bajnok Békéscsabai RSE együttesétől érkezik, és úgy nyilatkozott: az eddigieknél több felelősségre, kihívásra vágyik és képesnek tartja magát arra, hogy vezéregyéniséggé váljon a posztján. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC vezetése szeretne olyan játékoskeretet összeállítani, hogy a csapat a következő évadban harcban legyen a legjobbakkal a bajnokságban.
A békéscsabaiak saját nevelésű, Csipi becenévre hallgató játékosa 14 év után döntött a váltás mellett. A válogatott liberó neve egybeforrt a BRSE sikertörténetével, ugyanis 2005-ben kezdett el röplabdázni, és előbb az utánpótlásban végigjárta a ranglétrát, majd a felnőtt csapat egyik meghatározó tagjává nőtte ki magát. Az élvonalbeli együttesben 16 évesen mutatkozott be, abban az évadban nyert először érmet a BRSE a magyar bajnokságban. A folytatásban 5 magyar bajnoki aranyat és egy bronzot, a Magyar Kupában 2 aranyat és 2 ezüstöt, a Közép-európai Ligában pedig 2 aranyérmet szereztek a csabai lányok.
– Rengeteg emlékezetes momentum van békéscsabai karrierem során, de felsorolni is nehéz lenne, hiszen több száz hazai és nemzetközi mérkőzés van a hátam mögött, amelyek hozzásegítettek ahhoz, amilyen játékos ma vagyok. Köszönöm mindenkinek és óriási büszkeséggel tölt el az, hogy 23 éves koromra annyi sikert és diadalt értem el, mint sokan mások több évtizedes karrier után – nyilatkozta Szpin Renáta a BRSE honlapján.
A kaposvári egyesület vezetése nem titkoltan olyan játékosokkal szeretné megerősíteni a keretét, akik a pályán és a pályán kívül is példaképek lehetnek.
– Renáta az a játékos, akinek a tudására, az eddigi tapasztalataira és a személyiségére nagy szükségünk van. Ő minden pillanatban a maximumot fogja nyújtani a csapatnak, a klubnak és a városnak is – fogalmazott Sasa Nedeljkovic vezetőedző.
– Nem volt könnyű döntés számomra, hiszen hosszú ideje Békéscsabán röplabdázok, itt élek és ide tartozom – folytatta Renáta. – Úgy éreztem, hogy megértem a váltásra: több felelősségre, kihívásra vágyok és képesnek tartom magam arra, hogy vezéregyéniséggé váljak a posztomon és a pályán. Kaposváron komoly tervek körvonalazódnak, a napokban adták át az új csarnokot, az idei ötödik helyezésnek köszönhetően a nemzetközi kupaindulás lehetősége is adott. Sasa Nedeljkovic munkája pedig garancia a további fejlődésemre. A Diamant csapatánál kedvesek, befogadóak a lányok, és bízom benne, hogy hamar be tudok majd illeszkedni – tette hozzá a játékos.

SZPIN RENÁTA

Születési dátum: 1996. április 30.
Születési hely: Gyula

Magyar Bajnok, BRSE (2014, 2015, 2016, 2017.2018)
Magyar Kupa 1. helyezett, BRSE (2016, 2017)
MEVZA Kupa 1. helyezett, BRSE (2017, 2018)
Magyar válogatott, 2017: World Grand Prix 3. csoport 1. helyezett