Oldal kiválasztása

Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy tíz év leforgása alatt egyszer sem ért el rosszabb eredményt a bajnokságban, mint az azt megelőző évadban. Az pedig talán a Rekordok Könyvében is elférne, hogy egy együttes mindössze négy nemzetközi találkozóval a háta mögött már az elődöntőben találja magát az egyik európai kupasorozatban. 

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Club sikereinek titka talán az lehet, hogy az egyesület és a szakmai munka irányítói lépésről lépésre haladnak előre, és mindig a következő kitűzött cél elérésért dolgoznak. Azon törik a fejüket, miként lehetnének mindig jobbak. A csapat jó úton jár, ezt jelzi az újabb elismerés: a kaposvári női röplabdázók érdemelték ki az Év csapata címet a somogyi megyeszékhelyen. Az egyesület ügyvezető-elnökét, Orosz Ferencet arra kértük, avasson be minket, mi történt az elmúlt években, illetve árulja el, hol lehet a sikerek határa.

Hogyan sikerült felfelé ívelő pályára állítani a kaposvári női röplabdát?

Czipó Ervin 2008-ban köszönt le az elnöki posztról, és fiatal, lelkes sportvezetőként mindenképpen szerettem volna, hogy a csapat tovább éljen, tisztességesen működjön, a stabil alapokra aztán már jó szívvel tudtunk építkezni. A BITT Kft. után az 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. lett a névadó támogatónk, ez a kapcsolat 2012 óta tart, ami már komoly elkötelezettséget jelent. A türelem volt az egyik kulcs: hat éven át vártunk arra, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé, aztán szép sikerként könyveltük el, hogy elmozdultunk a nyolcadik pozícióból a hetedik helyre. A fejlődésünk aztán váratlanul megtört: a biztató kezdés ellenére nem jutottunk be az újjáalakuló Extraligába, de egy évvel később, 2019 tavaszán, a rájátszásban elért bravúros ötödik helyünkkel nem csak bekerültünk az ország legjobb hat együttese közé, hanem történetünk során először kivívtuk a nemzetközi kupaindulás jogát is.

A 2019/2020-as évadban még ezt is sikerült túlszárnyalni, hiszen három fordulóval az alapszakasz vége előtt négy ponttal vezette a tabellát a Diamant. A vírusjárvány miatt azonban végül nem hirdetett eredményt a szövetség. Ezt hogy élték meg?       

A tavaszi hónapokban nem keseregtünk amiatt, hogy a szövetség nem hirdetett végeredményt. Minden esélyünk megvolt egy kiemelkedő siker elérésére, mi mégis a következő év feladataira összpontosítottunk a folytatásban. Sikerült a játékoskeret nagy részét együtt-tartani, és újabb minőségi röplabdázókkal erősödni. A város vezetőivel és a támogatói körrel egyeztetve a 2020/2021-es évadra is a négy közé jutást tűztük ki célul az Extraligában, illetve ismét vállaltuk a nemzetközi indulást. Decemberben pedig elértük az 51 esztendős egyesületünk eddigi legnagyobb sikerét: bejutottunk az elődöntőbe a harmadik számú európai kupasorozatban, a Challenge Kupában.

2018 nyara óta Szasa Nedeljkovics a szakmai munka irányítója Kaposváron. Hogy megy a közös munka?  

Harmadik éve dolgozunk együtt, és a kulcs az, hogy őszintén meg tudjuk beszélni egymással a felmerülő problémákat, és minden helyzetre megtaláljuk a megoldást. A menedzsment dolga, hogy biztosítsa a sikeres felkészülés hátterét, és fantasztikus otthonunkban, a Kaposvár Arénában minden adott a minőségi munkához. Szasa Nedeljkovics vezetőedző felelőssége a játékoskeret összeállítása, és az ő személye garancia arra, hogy folyamatosan fejlődnek a sportolóink, és ezáltal maga a csapat is jobb lesz. Bízunk benne, hogy a bajnokságban és a kupában is bejutunk a legjobb négy közé, a nemzetközi porondon pedig tisztesen helyt állunk majd a végső ütközetekben is. Eközben már a jövőt is tervezzük, hiszen nem egyik évről a másikra szeretnénk dolgozni, hanem közép- és hosszú távú terveink megvalósítása a cél.

Végighallgatva az elmúlt bő egy évtized eseményeit, elmondhatjuk, hogy lassan minden álom valóra válik.

Hittünk abban, hogy a magyar bajnokság egyik meghatározó csapata lehetünk, bíztunk abban, hogy az európai röplabdás térképen is letesszük a névjegyünket, és azért dolgoztunk, illetve dolgozunk, hogy a sportszerető kaposváriak büszkék legyenek az elért eredményekre. Megtisztelő az Év csapata cím, köszönjük Szita Károly polgármester úrnak és a közgyűlésnek, hogy mellettünk áll, és évről évre egyre komolyabb támogatást ad egyesületünknek. Ezzel az elismeréssel egy újabb álmunk teljesült.

Meddig tarthat ez a sikersorozat? Hol a határ? 

Nem könnyű tartani a lépést a riválisokkal. Mi az elmúlt két és fél évben nagyokat léptünk, sőt, ugrottunk előre, de ahhoz, hogy élcsapat maradjunk, további anyagi források bevonása szükséges. A kaposvári női röplabdáról már beszélnek az emberek, sikerült egy eladható terméket készíteni, itthon és külföldön is képviseljük és népszerűsítjük Kaposvárt, és reméljük, hogy az előttünk álló években is harcban lehetünk az érmekért. Mérföldkő volt 2020 nyarán az együttműködési megállapodás aláírása a pécsi egyetemmel és a PEAC immár NB I-es női szakosztályával. Büszkék vagyunk arra is, hogy több mint háromszáz kaposvári lány választotta sportjául a röplabdát. Az örömünk akkor lesz teljes, ha ismét együtt lehetünk majd szurkolóinkkal a mérkőzéseken. Már nagyon várjuk ezt a pillanatot!