Oldal kiválasztása

Elkezdte a Magyar Kupa-szereplését a Kaposvári Női Röplabda Club a nyolcaddöntőben, ahol a Vasas Óbuda fiókcsapatát, a Vasas SC együttesét kapta ellenfeléül.

A Vasas SC a selejtezőben oda-visszavágó mérkőzést játszott a Budaörsi DSE-Emericus SE egyletével. Az első összecsapáson a kis Vasas 3–1-re tudott győzni. A visszavágón már magabiztosabb, 3–0-s győzelmet tudott aratni és teljesült az egyik célja, miszerint egy Extraligás klubbal tudja megméretni magát a nyolcaddöntőben, mégpedig a Kaposvári NRC egyletével.
A találkozón a pestieknél volt a lélektani előny, hiszen ők hazai pályán játszhattak, míg a kaposváriak a hétvégi békéscsabai kirándulás után újra idegenben léptek pályára. Ez azt jelenti, hogy mindössze két napot tudtak csak pihenni az előző meccsük után. Óriási csatára kényszerítették a somogyiakat a pesti fiatalok, ugyanis Kőnig Gábor együttese 1–0-ra és 2–1-re is vezetett, végül pedig csak a döntő játszmában maradtak alul az Extraliga legutóbbi negyedik helyezettjével szemben. Ezzel a győzelemmel biztossá is vált, hogy a Kaposvári NRC a legjobb nyolc között van a Magyar Kupában. A somogyiak szombaton 16 órakor csapnak össze a nagy Vasassal az Extraliga második fordulójában.

Vasas SC – KNRC 2–3 (20, –17, 22, –13, –9) 
Budapest, Folyondár Vasas Sport és Táncközpont, 110 néző. Vezette: Szarka, Halász E.
Vasas SC: Imre (12), Nagy (6), Erőss (9), Botyánszki (17), Rieder (8), Marcz (1). Csere: Stankovics, Szili (liberók), Fekete (1), Olcsváry (1), Szabó (-), Tóth (-), Kállai (-). Vezetőedző: Kőnig Gábor.
Kaposvári NRC: Renko-Ilic (2), Kyparissi (17), Bodovics (5), Ubavic (20), Godó (1), Gyimes (9). Csere: Radnai Lili, Hegyi (liberók), Narancic (-), Radnai Luca (4), Szedmák (23). Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Vincent Lacombe: – Gratulálok a Vasasnak. Jól játszottak, kemények voltak, mi pedig nagyon sok hibával játszottunk. Örülök, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe, sikerült győznünk, ez a legfontosabb, és készülhetünk a következő meccsre.

Statisztika

forrás: Somogyi Hírlap
fotó: Molnár Gábor