Oldal kiválasztása

A lányok a nyolc közé jutás szempontjából igen fontos mérkőzésen 3:2 arányban győztek a fővárosi TFSE otthonában.

160109ki

A Diamant az alapszakasz első körében és a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első találkozóján is 3-0-ra verte a TFSE csapatát, így idegenben is reális eséllyel pályázott a győzelemre. Az első és a második szett ennek megfelelően alakult, a kaposváriak 22, majd 21 pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A nyitó játszmát Pós Adrienn remek nyitásaival húzta be az együttes, és a térfélcsere után is a somogyiak irányítottak. A folytatásban érthetetlenül visszaesett a vendégek teljesítménye, és már a játékba lendülő fővárosiak akarata érvényesült a pályán. A szépítés után a negyedik játékrészben már 18:3 arányban is vezetett a TF, és kiharcolta az egyenlítést. A mindent eldöntő, rövidített játszmában újra összekapta magát a Diamant, és végül megnyerte a találkozót. A csapat fontos két ponttal gazdagodott, és megerősítette nyolcadik helyét a tabellán.

Női röplabda NB I.
TFSE Budapest – 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 2-3 (-22, -21, 21, 20, -4)
Budapest, 100 néző. V.: Suba, Vígh.
Diamant: Jenei, Pedranzini, Szívós, Szombathelyi, Horváth A., Jezerniczki. Csere: Csitári és Fáth (liberok), Duduka, Pós, Pintér Zs. Vezetőedző: Mészáros Péter.ú

160109be1     160109be2