Az Extraliga negyedik fordulójában a Szent Benedek RA látta vendégül a Kaposvári Női Röplabda Clubot. Bár 3–1-re kaptak ki a kaposváriak, de alaposan megnehezítették ellenfelük dolgát, három szett is 25–23-ra végződött.
Mint arra előzetesen is számítani lehetett, rendkívül szoros volt az egész mérkőzés. Fej-fej mellett haladtak sokáig a csapatok, azonos játékerőt képviseltek az első szettben. Egy-két pontnál nagyobb különbséget egyik fél sem tudott kialakítani. Dejan Desnica 16–13-as kaposvári vezetésnél szinte a fele csere csapatát a pályára küldte. Ez a felállás a legjobbkor jött, hiszen előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Ekkorra elbizonytalanodott a KNRC, de Ubavic bombájával újra meccsben voltak, zsinórban négy pontot is szereztek. Ám ez nem volt elég, a végén a Füred egy hajszálnyival bizonyult jobbnak.
A második etapban a hazai egylet csupán egy 3–0-s somogyi sorozat után tudott pontot szerezni. Sokat javult a nyitásfogadásunk az előző meccsekhez képest. Szinte egészen a hajráig a kaposváriak diktálták a tempót, több hibával játszott a Balatonfüred és nem tudott mit kezdeni ellenfele agresszív játékával, négy pontnál jobban nem tudott felzárkózni. Ahhoz képest a somogyiaknak hat szettlabdájuk is volt már 24–18-nál, de a hazaiak zsinórban szereztek öt pontot. Ám végül a KNRC értékesíteni tudta az utolsó játszmalabdáját.
A folytatásban ismét kiélezett harcot láthattak a nézők, ám az előző felvonás után vérszemet kaptak a vendégek. Igaz, mindkét fél többet hibázott, de a KNRC nem veszített az agresszivitásából, küzdöttek és hosszú labdamenetekkel tették még izgalmasabbá az összecsapást. A hajrában végül többször is a Füred mellé állt a szerencse, így immáron harmadjára állt a kijelzőn 25–23, viszont ismét az SZBRA javára.
A negyedik játszmában már idegesebben játszott a kaposvári oldal, a hazaiak pedig ezt ki is használták. Hiányzott a somogyiaknál a lendület és az önbizalom, ami a Szent Benedeknél a végére, pont a legjobbkor erősödött fel. Bár az eredmény nem azt mutatja, de igazán kevesen múlt a bravúr, alaposan megszorongatta ellenfelét a Kaposvári NRC a kétórás találkozón.
Szent Benedek RA–KNRC 3–1 (23, –23, 23, 18)
Balatonfüred, 250 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Szarka.
Szent Benedek RA: Grbac (1), Koleva (21), Nacsa-Pekárik (7), Stijepic (11), Jankovic (14), Vacsi (7). Csere: Fáth, Balogh (liberók), Szerényi (-), Bashnakova (13), Herbin-Baker (4). Vezetőedző: Dejan Desnica.
KNRC: Godó (1), Gyimes (10), Renko-Ilic (2), Szedmák (21), Bodovics (7), Ubavic (23). Csere: Hegyi, Rády (liberók), Narancic (-), Radnai (4). Vezetőedző: Vincent Lacombe.
Vincent Lacombe: – Gratulálunk a Fürednek. Megvoltak a lehetőségeink a meccsen, amiket nem mindig tudtunk kihasználni, nagyobb stabilitásra van szükség a játékunkban. Ezeken a hiányosságokon próbálunk javítani, decemberben találkozunk velük legközelebb a kupában, ahol remélhetőleg a hibák nélkül fogunk tudni játszani.
forrás: Somogyi Hírlap
fotó: Szente Benjámin