Az UTE elleni idegenbeli győzelem után újabb nagy rangadó vár az egyre jobb formába lendülő 1. MCM-Diamant Kaposvár együttesére, a somogyiak pénteken 18 órakor a Vasas Óbuda csapatát látják majd vendégül az arénában.
– Még nagyon a bajnokság elején tartunk, így még rengeteg munka vár ránk, s úgy gondolom, nem most kell csúcsformában lennünk – mondta Szpin Renáta, a kaposvári gárda liberója, aki az idény kezdte óta a Diamant egyik húzóembere. – Az eddig mérkőzésekből levontuk a megfelelő tanulságokat, illetve nagyon örültünk a három pontoknak. Pénteken egy újabb kemény összecsapás vár ránk és reméljük, hogy sokan kilátogatnak majd a találkozóra, s a legjobbunkat tudjunk majd nyújtani.
Erős együttes az angyalföldi alakulat, ahogy a somogyi is, így nüanszokon dőlhet el a mérkőzés sorsa.
– Nyilván ahogy mi, úgy ők is sokat videóztak, de úgy érzem, taktikailag és mentálisan is teljesen felkészültünk a találkozóra, s ez valamint a koncentráció billentheti felénk a mérleg nyelvét – fogalmazott a huszonnégy esztendős sportolónő.
A felkészülés alatt egyszer már legyőzte a Kaposvár Arénában az MCM a Vasast, akkor bár óriási csata zajlott a pályán, végül 3–0-ás hazai siker született.
– Az egy előkészületi meccs volt, ez pedig egy kőkemény rangadó lesz – hangsúlyozta a feladó. – Biztos vagyok benne, hogy a vendégek is szeretnének ponttal/pontokkal távozni, hiszen eddig nem nagyon sikerült az élcsapatok ellen nyerniük. Mi pedig meg akarjuk ajándékozni az egyre gyarapodó szurkolótáborunkat egy jó mérkőzéssel és természetesen hazai győzelemmel. Ezért biztos vagyok benne, hogy nagy csata lesz a pályán és mindkét fél küzdeni fog a végsőkig.
A Diamant három diadallal és egy vereséggel a második, míg a Vasas Óbuda egy siker és két elvesztett mérkőzéssel a háta mögött az ötödik helyről várja a mérkőzést.
Csapatunk támogatója a Szerencsejáték Zrt.