Oldal kiválasztása
Habár az akadémia külön támogatásban is részesül, fontos az első osztályú csapataink finanszírozása is, hiszen sokan a fiatalok közül miattuk kezdenek el sportolni, mozogni, egészségesen élni – hangsúlyozta Szita Károly polgármester a támogatói szerződés aláírásakor, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tornatermében.
Ahogyan a korábban a többi sportág kapcsán, úgy ezúttal is felidézte Szita Károly a történelmet a jelen lévő fiatalok számára – a kaposvári röplabda megalakulásáról, annak jeles személyeiről, eredményeiről is megemlékezett. A polgármester kiemelte: fontos, hogy minél többen sportoljanak a városban, minél több gyermek kezdjen el mozogni, többek között ezért is támogatják kiemelten a röplabdát is, és tervben van már a Városi Sportcsarnok mellett egy új csarnok kialakítása is.
A férfi és női csapat, valamint az akadémia is külön támogatásban részesül, az idei szezonra a város jelentősen megemelte a támogatást. A Fino Kaposvár férfi csapat 35 millió forintos összeget kap, ezen felül a bajnoki címért további 3, a Magyar Kupa megnyeréséért további 1 millió forintot. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női csapata 8,5 millió forint működési és 1 milliós eredményességi támogatásra számíthat, a Kaposvári Röplabda Akadémia pedig 10 millió forint támogatásban részesül.
A fent említett összegeken felül a város átvállalja a csapatok infrastrukturális költségeit is, így a városi sportcsarnokot továbbra is ingyen használhatják az élvonalbeli röplabdások.
A támogatói szerződéseket Szita Károly polgármester, valamint a Fino Kapsovár elnöke, Egyed László, az 1. MCM-Diamant Kaposvár elnöke, dr. Karl Schultes és ügyvezető elnöke, Orosz Ferenc, valamint a Kaposvári Röplabda Akadémia elnök-asszonya, Horváth Éva írták alá. A Fino ügyvezetői testületének vezetője, dr. Borbély Csaba, valamint az 1. MCM-Diamant KNRC és a Kaposvári Röplabda Akadémia ügyvezetője, Orosz Ferenc külön beszédben köszönte meg a város és a fő támogatók segítségét, illetve az edzők és a sportolók munkáját.
Az új évadban a Fino ismét bajnoki címre és kupagyőzelemre hajt, a Diamant-lányok pedig az ötödik-hatodik hely egyikét szeretnék megszerezni.