Oldal kiválasztása

A Magyar Kupa végjátéka után a női röplabda Extraliga is a hajrájához érkezik, az elődöntőben az 1. MCM-Diamant Kaposvár a SWIETELSKY-Békéscsabai RSE együttesével csap össze. Mivel a csabaiakat segíti a pályaelőny, így az első mérkőzést az ő otthonukban rendezik vasárnap 19.45 órától, a találkozót az M4Sport+ élőben közvetíti. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart.

A fő céljukat már teljesítették a kaposvári lányok, hiszen ott vannak a bajnokság legjobb négy együttese között, de ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy. Jó példa erre az MK négyesdöntője is, ahol szintén az elődöntő volt az elvárás, ám végül bronzot nyertek, mellyel megszerezték az egyesület első érmét. Ráadásul az odavezető út talán nekik volt a legnehezebb, lévén a címvédő Vasas Óbuda ellen kellett kiharcolniuk a jogot final fourra, s ez sikerült is.
A kupában elért harmadik helyezés óriási löketet és energiát adhat a somogyiaknak a folytatásra, igaz, ezúttal sem lesz könnyű dolguk, hiszen a Békéscsaba nagyon jó csapat. A két fél eddig háromszor találkozott egymással, s az összes meccset a viharsarkiak húztak be. De ez most teljesen más szituáció, hiszen a rájátszással egy új bajnokság kezdődik, ahol bármi megtörténhet. Sportszakmai és mentális szempontból is nagyon jó lenne, ha ezt a sorozatot is a dobogón zárná a Diamant.
– Azt hiszem, játszhattunk volna jobban is a Magyar Kupa elődöntőjében, de talán túlságosan is akartuk azt a győzelmet a Békéscsabai RSE ellen, és a kelleténél több hibát követtünk el – nyilatkozta Olena Karcsenko, a Diamant az ukrán-azerbajdzsáni centere. – Ez nem fért bele egy ilyen komoly csapat ellen. A bronzéremnek viszont az öt szett után nagyon tudtunk örülni. Vasárnap máris kezdődik a bajnoki elődöntő, és úgy gondolom, hogy minden esélyünk megvan a győzelemre Békéscsabán, de csak akkor, ha pontosan és felszabadultan tudunk játszani, és élvezzük majd a röplabdát.