A párharcot és a kaposvári visszavágót is a Bp. Vasas Óbuda nyerte, így kettős győzelemmel jutott be az MVM Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Több mint másfél órás csata után, csak a negyedik játékrészben dőlt el, hogy melyik alakulat léphet tovább.
MVM MAGYAR KUPA, NŐK
Nyolc nappal korábban a negyeddöntő első felvonását a fővárosban a Bp. Vasas Óbuda nyerte – a nyitó játszmát ugyan a vendég somogyiak húzták be, utána viszont fordítottak a piros-kékek –, így a vasárnap esti kaposvári visszavágón két nyert játszma kellett ahhoz, hogy ők jussanak a legjobb négy közé. Végül aztán három lett belőle… A Vasast erősíti az előző szezonban még kaposvári színekben szerepelt 130 szoros (!) válogatott Király-Tálas Zsuzsanna és a még csak 18 éves Kump Alíz, aki eddig háromszor ölthette magára a válogatott mezét, s korábban Fábián Fanny is a mi játékosunk volt.
Az első két játszmát szó szerint lemásolta a két küzdő fél. A nyitó játékrészt magabiztosan, ellentmondást nem tűrően húzták be a házigazda kaposváriak, a folytatásban viszont könyörtelen volt a vendég fővárosi piros-kék egylet. Ekkor még semmi nem dőlt el; sőt, a harmadik kaposvári felvonás után is nyitott maradt a kérdés, mivel ezt is az ismét lelkesen és elszántan küzdő, elveszett labdát nem ismerő 1. MCM-Diamant KNRC csapata gyűjtötte be. Ezután viszont megváltozott a játék képe; innentől kezdve már végig a Vasas diktálta a tempót s irányította a játékot. Több mint másfél órányi játék után dőlt csak el, hogy a Vasas jut tovább, s 110 perc után tett pontot a találkozó végére a mezőny egyik legjobbja, Yuliya Boyko. Azt azért ne feledjük, hogy a fővárosi piros-kékek pontosan kétszer annyi játékost küldhettek csatába – a napokban csatlakozott hozzájuk Denise Taylor Bannister –, mint kaposvári ellenfelük.
Az összecsapás pontkirálynője az azerbajdzsáni Nikalina Bashnakova lett 22 pontjával, míg a belga légiós Nathalie Lemmens 16 pontot szorgoskodott össze. A Vasas Óbuda csapatának tagjai közül szintén a külföldi légiósok, nevezetesen Ayshan Abdulazimova, Yuliya Boyko és a napokban csatlakozott Denise Taylor Bannister, valamint Török Kata termelte a pontokat: ők négyen összesen 69 pontot gyártottak.
Az 1. MCM-Diamant Kaposvári NRC együttese a Challenge Kupa után a Magyar Kupa küzdelmeitől is búcsúzott. A Bp. Vasas Óbuda kettős győzelemmel, 6–3 játszmaaránnyal jutott az MVM Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
1. MCM-Diamant Kaposvári NRC–Bp. Vasas Óbuda 2–3 (19, –12, 20, –20, –12)
Kaposvár Aréna, 150 néző. V.: Mezőffy, Varjasi.
1. MCM-Diamant Kaposvári NRC: Grbac (5), Bashnakova (22), Budai V. (3), Matics (8), Szedmák (11), Lemmens (16). Csere: Szpin (liberó), Honfi (–), Hegyi B. (–). Vezetőedző: Vincent Lacombe. Edző: Mathieu Bord.
Bp. Vasas-Óbuda: Király-Tálas (7), Boyko (18), Kalicanin (6), Bannister (18), Török K. (16), Abdulazimova (19). Csere: Yurika (liberó), Vezsenyi (–), Kump (–), Fábián F. (–). Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos. Edző: Karmen Kocar.
A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 5–3, 10–9, 15–13, 15–15, 18–15, 20–16, 25–19 (24 perc).
2. játszma: 2–5, 4–10, 9–15, 10–20, 12–25 (20 perc).
3. játszma: 2–5, 9–10, 15–13, 20–15, 25–20 (25 perc).
4. játszma: 2–5, 4–10, 11–15, 13–20, 20–25 (25 perc).
5. játszma: 3–5, 6–8, 7–10, 12–15 (16 perc).