Oldal kiválasztása
A hölgyek között a Vasas Óbuda, az urak mezőnyében pedig a Fino Kaposvár együttese szerezte meg az első helyet az 1. MCM-RÖAK Kupa Röplabda Országos Junior Bajnokság Kaposváron rendezett hatos döntőjében. A fővárosi lányok a Nyíregyházát, a somogyi fiúk pedig a Kecskemétet győzték le a vártnál magabiztosabban, 3:0 arányban.

A háromnapos kaposvári torna vasárnap az utolsó felvonásához érkezett: ezen a napon rendezték a helyosztókat, így eldőlt a végső helyezések sorsa is. A hölgyeknél nagy csatát hozott a bronzmérkőzés. Az első és a második szettet a Békéscsaba nyerte, aztán a kaposváriak következtek, akik nagyot küzdve egyenlítettek. Az ötödik, mindent eldöntő, rövidített játékrészben sokáig a Diamant járt előrébb: 8:4-nél cseréltek térfelet a csapatok, a hajrában aztán befogta ellenfelét a viharsarki gárda. A végén hiába volt meccslabdája a fontos helyzetekben rendre nyitásokat rontó házigazdának, végül a ráadásban a BRSE kerekedett felül. A döntőben a Vasas alaposan visszavágott a Nyíregyházának a pénteki, csoportkörben elszenvedett vereségért, és a 3:0 arányú diadal magyar bajnoki címet ért.

A férfiaknál a Pénzügyőr szerezte meg a bronzérmet, miután négy szettben felülmúlta a Dunaferrt. A döntőben elmaradtak a várt izgalmak: remek hangulatban, népes szurkolótábor előtt a Fino legénysége 3:0-ra verte legnagyobb riválisát. A Kecskemét az első játszmában még 23 pontig jutott, a folytatásban aztán a somogyiak 20, majd 18 pontot engedélyeztek ellenfelüknek.

Az okleveleket, az érmeket, a győztes csapatoknak járó kupákat és a jelentős számú különdíjat Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere, Horváth Éva, a Kaposvári Röplabda Akadémia elnök-asszonya, dr. Karl Schultes, az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC elnöke, Gáspár István, a Kaposvári Röplabda Akadémia elnökségi tagja és Orosz Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja adta át. Dér Tamás köszöntőjében kiemelte: lerakták a város új sportcsarnokának alapkövét, és a remények szerint már 2019-től már az új arénában küzdhetnek egymással a legjobb magyar csapatok. Orosz Ferenc zárszavában elmondta: Kaposvár két dolog miatt szeret korosztályos döntőket rendezni. Egyrészt nagy kihívás egy 12 csapatos, háromnapos torna jó megszervezése, másrészt pedig a hazai együttesek hagyományosan jól szerepelnek ezeken a megmérettetéseken. Így volt ez az idén is.

 

A vasárnapi eredmények

NŐK

Mérkőzés az 5. helyért: UTE – Gödöllő 3:1 (21, -24, 17, 17)

Mérkőzés a 3. helyért: Békéscsaba – 1. MCM-Diamant Kaposvár 3:2 (21, 25, -22, -17, 15)

Mérkőzés az 1. helyért: Vasas Óbuda – Nyíregyháza 3:0 (18, 16, 13)

FÉRFIAK

Mérkőzés az 5. helyért: Szolnok – PTE-PEAC 3:0 (13, 18, 19)

Mérkőzés a 3. helyért: Pénzügyőr – Dunaferr 3:1 (19, -17, 21, 22)

Mérkőzés az 1. helyért: Fino Kaposvár – HÉP Kecskemét 3:0 (23, 20, 18)

 

A TORNA ALL STAR CSAPATAI

Nők: Durst Anna (Vasas), Kalotai Zsófia (Nyíregyháza), Pekárik Eszter (Vasas), Korniss Ildikó (Kaposvár), Török Kata (Vasas), Villám Lilla (Nyíregyháza), Szpin Renáta (Békéscsaba). A juniordöntő legjobb edzője: Kőnig Gábor (Vasas).

Férfiak: Török Patrik (Kecskemét), Szabó Márton (Kecskemét), Szabó Barna (Kaposvár), Rozgonyi Bálint (Pénzügyőr), Horváth Kristóf (Kecskemét), Bögöly Gábor (Kaposvár), Lassú Ádám (Kaposvár). A juniordöntő legjobb edzője: Demeter György (Kaposvár).

SAJÁT CSAPATA LEGJOBB JÁTÉKOSA CÍM DÍJAZOTTJAI

Nők. Vasas: Juhár Dalma. Nyíregyháza: Tóth Fruzsina. Békéscsaba: Glemboczki Zóra. Kaposvár: Kanizsai Dorottya. UTE: Hajós Aliz. Gödöllő: Kovács Adél.

Férfiak. Kaposvár: Kalmár Ákos. Kecskemét: Lukács Zalán. Pénzügyőr: Rozgonyi Bálint. Dunaferr: Szabó Péter. Szolnok: Gönczi Imre. Pécs: Pólics Kevin.