Oldal kiválasztása

Nem vár egyszerű feladat az 1. MCM-Diamant Kaposvár játékosaira, hiszen szerdán 16.30 órakor a román csodacsapat, a CSM Volei Alba Blaj ellen lépnek pályára a női röplabda Challenge-kupa visszavágóján. A Marosvásárhelyen rendezett első összecsapást – igazolva a papírformát – magabiztosan hozták a hazaiak, akik a 2011-es alapításuk óta ötször nyertek román bajnoki címet és háromszor kupát. A Bajnokok Ligájában 2018-ban egészen a döntőig meneteltek a szerb Darko Zakocs vezetőedző tanítványai, rá egy esztendőre pedig a CEV-kupában is a fináléig jutottak. A Diamant ellen megnyert találkozó után a tréner és a gárda egyik kulcsjátékosa, Ioana Baciu is egyértelművé tette, a somogyi megyeszékhelyre is győzni jönnek, sőt az egyértelmű céljuk, hogy megnyerjék a kiírást. Ám ehhez lesz egy-két szava a hazaiaknak is, akik mindent meg fognak tenni azért, hogy a Kaposvár Arénában a lehető legtöbbet hozzák ki a találkozóból. Ahhoz hogy a fináléba kerülhessen a szabadkai mester, Szasa Nedeljkovics egylete, négy szettet kellene nyernie, úgy, hogy riválisa legfeljebb egyet zsebel be.

– Személy szerint én nagyon várom a hazai találkozót de úgy gondolom, hogy a csapat nevében is szólhatok, ugyanis szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek valójában – mondta Kump Alíz, az 1. MCM-Diamant Kaposvár fiatal centere. – Az előző, marosvásárhelyi mérkőzésen ez nem sikerült, annál inkább kell küzdenünk egymásért és kilépnünk majd a komfortzónánkból, amire rá vagyunk kényszerítve az edzések alatt. Ha kihozzuk magunkból a maximumot, remek felkészülés lehet a március 13-i Békéscsaba elleni kupa elődöntőre. Főként az lebeg most a szemünk előtt.

A balázsfalviak már hétfőn Magyarország felé vették az irányt, de az estét még Aradon töltötték és kedden délután érkeztek meg a somogyi megyeszékhelyre, s nem sokkal később már le is tudták az első edzésüket. A románok keretében ott van a magyar válogatott feladó, Bleicher Réka is. Az Európai Röplabda Szövetség előírása szerint taraflexen kell játszaniuk az együtteseknek, a borítást kedden éjszaka nyolc szakember tette le a Kaposvár Arénában.

Jó hír, hogy az 1. MCM-Diamant Kaposvár együttesének keretéből mindenki egészséges, így az összes játékos hadra fogható lesz a román alakulat elleni visszavágón.