Oldal kiválasztása
Csütörtöktől szombatig rendezik meg a Kaposvár Arénában a Diamant Kupa női felkészülési röplabdatornát, amelyen a magyar élvonal három meghatározó csapata, a korábbi ötszörös bajnok Swietelsky-Békéscsaba, a Magyar Kupa-címvédő és 2019-es Bajnokok Ligája-főtáblás Vasas Óbuda és a házigazda 1. MCM-Diamant Kaposvár együttese vesz majd részt.
A kaposvári lányok a bajnokság kényszerű befejezésekor négypontos előnnyel vezették az Extraliga tabelláját, a Vasas és a BRSE pedig szintén a legfényesebb éremért harcolt volna a rájátszásban, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hazai top-csapatok csatáját láthatja majd a közönség a somogyi megyeszékhelyen. A nyári szünetben mindhárom együttes jól erősített, és komoly célokat fogalmazott meg a hazai sorozatokkal, illetve a nemzetközi poronddal kapcsolatban. Az október elsején kezdődő pontvadászat előtt minden bizonnyal remek erőfelmérő lesz majd ez a torna.
A csütörtöki és a szombati mérkőzésre egységesen 500 forint a belépőjegy (70 év felettieknek ingyenes), a pénteki találkozóra ingyenes a belépés.
A szervezők tisztelettel kérik a szurkolókat a virushelyzet kapcsán hozott intézkedések betartására (kötelező maszk-viselés, távolságtartás, testhőmérséklet-mérés a bejáratnál).
A felkészülési torna programja:
Szeptember 17. csütörtök 18.30 1. MCM-Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda
Szeptember 18. péntek: 15.00 Vasas Óbuda – Swietelsky Békéscsabai RSE
Szeptember 19. szombat 16.00 Swietelsky Békéscsabai RSE – 1. MCM-Diamant Kaposvár