Egymás után harmadik mérkőzését nyerte meg 3-0-ra az NB I-ben az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabdacsapata.
A nyolc közé vágyó kaposváriak a Budaörs és a Miskolc elleni szép siker után a Palota otthonából is elhozták a három pontot.
A Diamant együttese nem titkoltan a győzelem céljával lépett pályára a sereghajtó otthonában, és a lányok jól tudták, hogy csak akkor nyerhetnek, ha végig megfelelően odafigyelnek. Az első játszma megadta az alaphangot a folytatáshoz: a kaposváriak végig vezetve győztek 25:17 arányban. A térfélcsere után már nagyobb csata bontakozott ki a pályán, és a vendégek csak a legvégén biztosították be újabb részsikerüket. A harmadik játékrészben újra a Diamant került lépéselőnybe, és Jeneiék ezúttal már a végjátékban is nyugodtabbak lehettek. A Palota csak 21 pontig jutott, így a csere nélkül játszó csapatok 65 perces mérkőzéséből a kaposváriak kerültek ki győztesen.
„Nagyon lelkesen játszottunk végig, egységesek voltunk és próbáltunk taktikusan, okosan röplabdázni ezen a fontos találkozón – mondta Rák Rebeka csapatkapitány. – Sok ászt nyitottunk, a második és a harmadik szettben pedig a sáncmunkánk is sokat javult. Nagyon örülünk ennek a sikernek.”
A Diamant az első hat fordulóban négyszer is győztesen hagyta el a játékteret, ami mindenképpen biztató a folytatás előtt. Vasárnap 15.30 órától a szezon egyik meglepetéscsapata, a Jászberény látogat a városi sportcsarnokba. A lányok várják a szurkolókat, és szeretnének ismét jól teljesíteni.
PALOTA RSC – 1. MCM-DIAMANT KAPOSVÁRI EGYETEM 0-3 (-17, -23, -21)
Rákospalota, 100 néző. V.: Horváth M., Farkas L.
Palota: Szűcs, Hegedűs, Nyuka, Lászlop, Petrás, Szikszai. Csere: Hajagos (libero). Vezetőedző: Fodorné Kastner Veronika.
Diamant: Jenei, Rák, Szívós I., Horváth A., Pintér Zs., Harmath. Csere: Csitári (libero). Megbízott edző: Kovács Balázs.