Oldal kiválasztása
Az együtt-gondolkodás jegyében tartott közös sajtótájékoztatót kedden Kaposvár két élvonalbeli, egyaránt nemzetközi kupamérkőzésre készülő röplabdacsapata. A Fino férfi és az 1. MCM-Diamant női együttese egyaránt jól kezdte az új évadot, és a két társulat az európai porondon is szeretné letenni a névjegyét.

A kaposvári nők újoncként vágtak neki az Extraliga küzdelmeinek, és az első négy mérkőzésükből hármat megnyertek. Sasa Nedeljkovic vezetőedző nem titkolta, hogy számított a jó kezdésre, de hozzátette: a neheze csak ezután következik.
– Sokat dolgozunk, és azt gondolom, hogy ennek meglesz az eredménye. az igazán nehéz időszak csak most következik az életünkben, ugyanis egymást érik majd a rangadók, sokat fogunk utazni, így oda kell figyelni arra, hogy milyen fizikai és mentális állapotban lesznek a lányok. Alapvető célunk a négy közé jutás, és ezért mindent meg is teszünk – fogalmazott a szabadkai szakember.
A Fino 18-szoros bajnok együttese az új évadban csak a Pénzügyőr otthonában szenvedett vereséget, a többi meccsét egyaránt biztosan nyerte.
– Az argentin vezetőedző, Ruben Wolochin érkezésével új időszámítás kezdődött a csapat életében: több az edzés és sokkal motiváltabbak vagyunk – mondta a somogyiak válogatott centere, Nagy József. – Éremért harcolunk a bajnokságban és a kupában is, és mindent meg is teszünk, hogy valóra váltsuk a terveinket.
A két kaposvári alakulatra ezen a héten hazai Challenge Kupa-összecsapás vár. Az 1. MCM-Diamant – 50 éve íródó történetének első nemzetközi találkozóján – szerdán 18 órakor fogadja a török Türk Hava Yollari csapatát, a Fino pedig csütörtökön az osztrák UVC Ried legénységét a fél éve átadott Kaposvár Arénában.
– Kiváló erőfelmérő lesz ez a párharc nem csak a csapat, hanem egy-egy játékos számára is, hiszen kiderül, hogy hol tartunk, miben kell még fejlődnünk – mondta a kaposváriak válogatott feladója, Tálas Zsuzsanna. – Az isztambuli együttes ugyan csak két meccset nyert eddig hazája bajnokságában, de szinte csak nehéz mérkőzései voltak, így ez az eredménysor csalóka. Remélem, jól szórakozik majd a közönségünk.
– A Ried az osztrák pontvadászat középmezőnyéhez tartozik. Sikerült őket feltérképezni, és remélem, hazai környezetben biztató eredményt értünk majd el – nyilatkozta Ruben Wolochin vezetőedző.
A sajtótájékoztató résztvevői kiemelték: Kaposvár Magyarországon, ebben a sportágban, egyedülálló abban a tekintetben, hogy élvonalbeli női és férfi csapat működik a városban, illetve egy olyan – közös – akadémia, amelynek színeiben több mint 300 helyi fiatal üti a labdát. Az együtt-gondolkodás továbbra is jellemző lesz majd, hiszen a cél közös: a sportág népszerűsítése és a sportbarátok kiszolgálása.