Tisztelt Szurkolóink!
Új évad, új remények, új célok – és nem csak a pályán, hanem azon kívül is.
Egyesületünk 2014-ben ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját, és a jeles évforduló alkalmából nem csak csapatunk szeretne jól teljesíteni, hanem a klubvezetés is szeretné még vonzóbbá, még látogatottabbá tenni a hazai mérkőzéseinket.
Mérkőzéseinkre a belépés továbbra is ingyenes, ezen felül az 1. MCM-Diamant NB I-es női röplabdacsapata az alábbi akcióval várja az érdeklődőket a városi sportcsarnokba:
TÖRZSSZURKOLÓI ALBUM-ot bocsátunk ki, amelyet szeptember 16-tól már előzetesen lehet igényelni az info@knrc.hu címen, illetve átvehető majd a hazai mérkőzéseink időpontjában, a városi sportcsarnokban.
Az első 100 érdeklődő juthat hozzá ehhez a kiadványhoz, amely egyedülálló lesz a maga nemében: minden egyes hazai találkozónkon egy-egy játékos matricájához lehet hozzájutni, és akik kilátogatnak meccseinkre, nem csak egy teljes albummal lesznek gazdagabbak, hanem egy 2 személyes, 3 napos belföldi utat is kisorsolunk köztük az utolsó hazai összecsapásunkon.
Az első mérkőzést szeptember 20-án pénteken 17 órától játsszuk a városi sportcsarnokban az Újpest ellen.