Az óesztendő utolsó hazai mérkőzésére készül az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata.
A lányok vasárnap 16 órakor lépnek pályára a Gödöllő ellen a városi sportcsarnokban. A juniorok összecsapása 13 óra 30 perckor kezdődik.
Tizenkét forduló után 10 pont választja el egymástól a két együttest: a Gödöllő 22 ponttal a hatodik, míg a Diamant 12 ponttal a tabella nyolcadik helyén tanyázik. A két csapat októberi mérkőzését 3-1-re nyerte a kaposvári származású fiatal szakember, Horváth András csapata. A somogyiak az alapszakasz első körében hozták a kötelezőt (megverték az utolsó négy helyezettet), de a remények szerint a folytatásban már a középmezőny gárdáival is sikerül felvenni a versenyt. A Diamant ebben az évben még pályára lép egyszer: a Budaörs elleni idegenbeli bajnokit december 30-án 18 órától rendezik majd.
A Diamant-Gödöllő találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik, a belépés ingyenes.