A Kaposvári Egyetem 17 hallgatója kapta meg idén az élsportolói ösztöndíjat, köztük hét röplabdás. Az oktatási intézmény és Kaposvár városa 4 millió forinttal támogatja a fiatalokat.
Kosárlabdában, röplabdában, atlétikában, lábteniszben, uszonyos úszásban és lovassportágakban is kiváló eredményeket értek el azok a hallgatók, akiknek munkáját szerdán ünnepélyes keretek között ismerték el. A jelenlévőket az esemény szervezője, Szerb György a Kaposvári Egyetem Sport Iroda és Létesítmény Központ igazgatója köszöntötte. Prof. Dr. Szávai Ferenc rektor arról beszélt, az elmúlt években komoly fejlődésen ment keresztül az egyetemi szabadidős- és élsport.
„Ezt mutatja az is, hogy a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége a 2018. év legsikeresebb intézmények választott bennünket. Sportban pedig a Testnevelési Egyetem mögött a második legjobban teljesítő egyetem vagyunk” – hangsúlyozta Prof. Dr. Szávai Ferenc.
Az eseményen Szita Károly polgármester kiemelte: a város és az egyetem méltán lehet büszke a fiatalokra, hiszen egyszerre állnak helyt a sportban és a tanulásban. Hozzátette: Kaposváron komoly sportberuházások valósulnak meg, a napokban adták át a Kaposvár Arénát és hamarosan elkészül versenyuszoda is. Nemcsak a városban, hanem a kampuszon is komoly infrastrukturális fejlesztések valósultak meg. Hiszen egy új rekortán borítású multifunkcionális sportpályát és egy korszerűsített konditermet is avattak a kampuszon – írta az egyetem honlapja.
Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem Extraligás női röplabdacsapatának tagjai közül Harmath Zsófia, Horváth Alexandra és Kanizsai Dorottya, a Fino Kaposvár SE rekordbajnok együtteséből pedig Bozóki Bence, Bögöly Gábor, Horváth Kristóf és Kulcsár Adrián pályázott sikerrel az ösztöndíjra.
Élsportolói ösztöndíjat kaptak:
Bence Balázs
Bogdán Benedek
Bozóki Bence
Bögöly Gábor
Hamlin Matthew William
Harmath Zsófia
Harsányi Ádám
Hock Gergő János
Horváth Alexandra
Horváth Kristóf
Kanizsai Dorottya
Kántor Petra
Kocsis Zalán
Kulcsár Adrián
Palkovics Dávid
Rohr Máté
Székács Máté