Az MTK Budapest együttesét fogadja az 1. MCM-Diamant Kaposvár szerdán 18 órakor a női röplabda Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
– Alapvetően nem volt meglepő, hogy azt MTK lett az ellenfelünk, egyeztetve a többi csapattal, előzetesen már tudtuk, mire számíthatunk – mondta Orosz Ferenc, az 1. MCM-Diamant Kaposvár ügyvezető-elnöke. Olyan értelemben örülünk a fővárosiaknak, hogy nem sokkal ezelőtt találkoztunk velük és egy eléggé szoros, izgalmas meccset játszottunk, tehát tudjuk, nem lehet úgy felmenni a pályára, hogy a lányok ne küzdenének az első pillanattól az utolsóig, azaz komolyan kell venni az ellenfelünket, ez az alapszakaszbeli összecsapás legnagyobb tanulsága.
Ami viszont kihívást jelent, hogy a Magyar Röplabda Szövetség döntése értelmében március 8-ig be kell fejezni az összes negyeddöntő párharcot.
– Nekünk viszont ebben a két és fél hétben le kell játszani a Challenge-kupa elődöntőjét is – tette hozzá. – Ezért csak március 7-ig tudtunk megegyezni az MTK-val, azaz a harmadik meccsig jutottunk el. Igazából mindenkit nehéz helyzetbe hozzánk, leginkább magunkat, azzal, ha nem sikerülni ezt a párharcot három összecsapásból abszolválni. Hiszen március 13-án már Magyar Kupa elődöntőnk van Budapesten a Békéscsabával, az lenne tehát a cél, illetve a csapat érdeke, hogy a negyeddöntőt összesítésben 3–0-ás sikerrel lehozzuk.
Alapvető elvárás volt a legjobb négy közé jutás a bajnokságban.
– Annak nagyon örülünk, hogy a nemzetközi kupában sikerült túlteljesíteni a klubvezetés által meghatározott célokat, a Magyar Kupában pedig – a nehéz sorsolás ellenére is – történelmet írtunk – hangsúlyozta az ügyvezető-elnök. – Úgy tudnánk ezt az esztendőt tisztességesen folytatni, ha a harmadik sorozatban is elérnénk a minimális célkitűzésünket, azaz a legjobb négy közé kerülést. Tiszteljük, becsüljük az MTK-t, csak magyar játékosokat foglalkoztatnak, s Leiszt Máté vezetőedző egy jó hajtós csapatot rakott össze. De ha odafigyelünk, és mindenki betartja a taktikai utasításokat, akkor meglesz a győzelem a nyitómeccsen, és ez megadhatja az alaphangot a folytatáshoz.