Korábbi bajnoki bronzérmes és utánpótlás válogatott játékos az új feladó.
Újabb neves játékos az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának idei harmadik szerzeménye. A 24 esztendős feladó, Jenei Andrea 2013-ban bajnoki és Magyar Kupa-bronzérmet szerzett a békéscsabaiakkal, korábban pedig éveken át szerepelt a korosztályos válogatottakban. A tapasztalt irányító szívesen költözik Somogyba, mert itt olyan célokat fogalmaztak meg, amiért érdemes űzni ezt a sportágat.
Szombathelyi Kitti és Horváth Alexandra után újabb ex-újpesti játékos teszi át a székhelyt Kaposvárra. A feladó kulcsposzt a Diamant együttesében is, így a klubvezetés olyan röplabdázót kívánt szerződtetni, aki tapasztalatával és hozzáállásával egyaránt segíti a többieket a nyolc közé jutás elérésében.
„Ezúton is szeretnénk megköszönni Tobak Eszternek mindazt, amit az elmúlt évadban a pályán és a pályán kívül tett csapatunkért. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy családi okok miatt hazatér Sümegre, de volt elég időnk ahhoz, hogy megtaláljuk azt a játékost, aki a következő szezonban biztos pont lehet a formálódó együttesben. Jenei Andreával sikerült megegyeznünk, és reméljük, mindkét fél jól jár majd ezzel a szerződéssel” – mondta az egyesület elnöke, Orosz Ferenc.
„Tizenegy évesen kezdtem röplabdázni, régi-új csapattársamhoz, Szombathelyi Kittihez hasonlóan, az Angyalföldi DRC-ben – elevenítette fel az alapokat az 1990-es születésű, 173 centi magas Jenei Andrea. – Jó kis együttes állt össze, mindig hoztuk az eredményeket. Ennek is köszönhető, hogy Budapest-válogatott és korosztályos válogatott is voltam éveken át. Elég korán felkerültünk a felnőttbe, ahol sok játéktapasztalatot szereztünk. 2007-ben volt egy műtétem, így másfél év kihagyás után a Palota csapatába tértem vissza. Ezután 2010-ben kerültem Békéscsabára. Ott három évet töltöttem ahol az utolsó szezonban, 2013-ban a klub addigi legjobb eredményeként a bajnokságban és a kupában is bronzérmesek lettünk. Ezt követően visszakerültem a fővárosba, ahol az Újpest csapatában töltöttem egy fél évet. Az idén júniusban úgy döntöttem, hogy igent mondok a kaposváriak megkeresésére, és szívesen költözöm a somogyi megyeszékhelyre, a sportág egyik hazai fellegvárába, mert itt olyan célkitűzés és csapat van, ami miatt érdemes röplabdázni. Nagyon várom, hogy találkozzak a lányokkal és elkezdjük a szezont. Remélem egy jó, egymásért küzdő csapat áll össze az érkezőkkel együtt is. Az én cél kitűzésem mindenképp a nyolcba lenni, és ezen belül is a lehető legjobb eredményt elérni a 2014/2015-ös szezonban.”
Érdekesség, hogy Jenei az elmúlt évadban Újpesten, a fiú utánpótlásban dolgozott edzőként, és magyar bajnoki címet szerzett az ÚCSDSE szupermini korosztályával. A szezon végén pedig még egy nagy sikert elért: megnyerte a Magyar Egyetemi és Főiskolás Bajnokságot a gödöllői Szent István Egyetem csapatának tagjaként.