Oldal kiválasztása

Akárcsak az első, még novemberben játszott fővárosi találkozón, a kaposvári visszavágón is magabiztosan győzött a Testnevelési Egyetem ellen az 1. MCM-Diamant. Folytatás ugyancsak még decemberben a Vasas Óbuda ellen, a tét pedig a legjobb négy közé jutás.

RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NŐK

A nyolcaddöntő első fővárosi felvonását magabiztosan hozta az 1. MCM-Diamant Kaposvári NRC együttese, így borítékolható volt, hogy a szombat esti visszavágón a Kaposvár Arénában sem lesz túl sok keresni valója az egy osztállyal alacsonyabb osztályban szereplő Bp. Testnevelési Egyetem SE egyletének.

A vendégek kezdtek jobban, de a házigazda somogyiak gyorsan visszavették az előnyt, s egyre jobban elléptek fővárosi ellenfelüktől. Főleg az azeri Nikalina Bashnakova, a csapatkapitány Tatjana Matics, valamint a belga idegen idegenlégiós, Nathalie Lemmens szórta meg az ellent: első felvonásban ők hárman együtt 21 pontot jegyeztek. A második játékrészben is a vendégek jutottak előnyhöz; más kérdés, hogy a folytatásban már végig a kaposváriak akarata érvényesült. A harmadik, utolsó játszmában csupán az volt a kérdés, hogy mikor zárja le az egyetlen perc híján egy órán át tartó kupavisszavágót az 1. MCM-Diamant Kaposvári NRC.

Ezen a kupameccsen úgy osztogattuk a nagyobbnál nagyobb blokkokat, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Bashnakova és Lemmens ötöt-ötöt osztott ki, Wirth Annamária hármat, de a horvát karmester, Ana Grbac, valamint Matics és a fiatal saját nevelésű Budai Viktória is bevállalt egyet-egyet.

A folytatásban – immár a legjobb négy közé jutásért – a tavalyi bajnoki pontvadászat bronzérmese, a Bp. Vasas Óbuda lesz az ellenfél. Az első meccset december 11-én, szombaton Budapesten, a visszavágót pedig december 19-én, vasárnap a Kaposvár Arénában rendezik majd.

1. MCM-Diamant Kaposvári NRC–Bp. Testnevelési Egyetem SE 3–0 (16, 12, 12)
Kaposvár Aréna, 60 néző. Vezette: Mezőffy Zs., Sántosi P.
1. MCM-Diamant Kaposvári NRC: Grbac (3), Bashnakova (19), Wirth (5), Budai V. (8), Matics (16), Lemmens (12). Csere: Szpin (liberó), Hegyi (–). Vezetőedző: Vincent Lacombe. Edző: Mathieu Bord.
Bp. Testnevelési Egyetem SE: Kökény N. (1), Villányi (6), Török P. (4), Poór A. (5), Benedek G. (1), Nagy V. (3). Csere: Boller, Hábetler (liberók), Smits Van Oyen (–), Budaházy (2), Czakó (1), Halla G. (1), Halla P. (1). Vezetőedző: Csépke Gábor.

A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 4–5, 8–5, 10–8, 15–11, 20–14, 25–16 (21 perc).
2. játszma: 2–5, 7–5, 10–7, 15–8, 20–9, 25–12 (18 perc).
3. játszma: 5–1, 10–4, 15–7, 20–11, 25–12 (18 perc).

Cikk: Somogyi Hírlap

1. MCM-Diamant Kaposvár - TFSE
2021. december 4.