Újabb öt évig Kovács Ferenc vezeti elnökként a Magyar Röplabda Szövetséget (MRSZ) – döntöttek a küldöttek a sportszervezet pénteken megtartott őszi, egyben tisztújító közgyűlésén. A sportvezetőt, aki egyedüli jelölt volt a posztra, egyhangúlag választották ismét elnöknek. A 11 fős testület tagja maradt az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC ügyvezetője és a Kaposvári Röplabda Akadémia elnöke, Orosz Ferenc.
Az elnökség összetétele jelentősen változott, az eddigi tagok közül csak Ancsin Ildikó, Baran Ádám és Orosz Ferenc lesz tagja ezúttal is a testületnek. Mellettük Buday Balázs, Kárpáti László, Németh Lajos, Sarlós Márton, Tálos Péter, Varga Péter és Weczera Csaba alkotja majd a legfőbb döntéshozó szervet.
A 44 esztendős Orosz Ferenc 2008 óta vezeti az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Clubot, amely napjainkra az ország egyik meghatározó egyesületévé nőtte ki magát. A ma már több mint 400 főt számláló Kaposvári Röplabda Akadémia elnökeként pedig büszke arra, hogy az országban egyedülálló módon leány, fiú és strandröplabda szakosztályt is sikerrel tudnak működtetni. Szívós munkával, az elmúlt években megteremtették az akadémia középiskolai, kollégiumi és szakmai hátterét is.
– Kaposvár évtizedek óta a röplabda egyik magyarországi fellegvára, jó példával, követendő kezdeményezésekkel kell az élen járni – fogalmazott a sportvezető. – Ha egymásra talál egy sportág és egy sportbarát városvezetés, az a tapasztalatok szerint sikerre van ítélve. Az elmúlt öt évben a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagjaként is dolgozhattam ezért a sportágért. Megtisztelő volt a dr. Kovács Ferenc elnök úr vezette testületben tevékenykedni, és testközelből átélni a sikereket. Azonban nem szabad megállni, szeretnénk tovább menni a stabilitás és a további fejlődés útján, és úgy gondolom, van még feladat bőven, amit el kell végeznünk. Hiszek abban, hogy a szövetség működése lehet még hatékonyabb, a női Extraliga, mint sportágunk jelenlegi zászlóshajója, lehet egy valóban eladható termék, a férfi vonal pedig újult erőre kaphat. És hogy a jövőnk is biztosított legyen, fontos feladatunk, hogy a mai gyerekekkel is megszerettessük a röplabdát, teremben és strandon egyaránt. A dél-dunántúli régió felelőseként kijelenthetem, hogy a régiók is készen állnak arra, hogy új lendületet adjanak a sportágnak. Szervezési, képzési szempontból és sportág menedzselése kapcsán is.
Dr. Kovács Ferenc, aki egyben Nyíregyháza polgármestere is, 2015 óta az MRSZ elnöke. Azóta a sportág látványos fejlődésen ment keresztül: a női válogatott három Európa-bajnokságon vett részt, a tavalyi kontinensviadalnak ráadásul Magyarország társházigazdája volt. A sportág 2017-ben bekerült a látvány-csapatsportágak közé: ennek köszönhetően három év alatt 25 milliárd forinthoz jutott a röplabdázás, a különböző felnőtt és korosztályos versenyekre nevezett csapatok száma pedig a négyszeresére nőtt.
Az új, ötéves elnöki program kiemelt projektje a Magyar Röplabdázás Háza megépítése. Ezen kívül fontos pont még, hogy további infrastrukturális fejlesztések történjenek, újraépítsék az edzőképzést, illetve regionális akadémia rendszerre álljon át az utánpótlásképzés.
Az új elnökségben a férfi vonal két fővel képviselteti magát és a strandröplabda területéről is révbe ért a jelölt. Érdekesség, hogy a magyar röplabdasport legfőbb döntéshozó szervében két kaposvári is helyet kapott: Orosz Ferenc mellett a testület tagja lett az M4 Sport riportere, Varga Péter is, aki az elmúlt években a szövetség sajtófőnökeként tett sokat a sportágért.

KÉP: Orosz Ferenc az 1. MCM-Diamant Kaposvár és a magyar női válogatott csapatkapitányával, Tálas Zsuzsannával