Oldal kiválasztása

A francia élvonal bronzérmesétől, a Nantes gárdájától érkezik az 1. MCM-Diamant Kaposvár extraligás női röplabdacsapatának legújabb igazolása. A 28 esztendős, 180 centi magas Katarina Schwabe szélsőütőként bevethető, és korábban három alkalommal nyert német bajnoki címet a drezdai klubbal. A tapasztalt német röplabdázónak mindössze pályafutása harmadik együttese lesz a magyar élvonalban szereplő somogyi alakulat. 

 

– Nyolc éven keresztül játszottam a német élvonalban, a drezdai együttesben, és szép sikereket értünk el. Háromszor nyertem bajnokságot és két alkalommal kupát  – kezdte a bemutatkozó beszélgetést a mosolygós és elszánt Katharina. – Nagy váltás volt számomra, amikor 2019-ben Franciaországba szerződtem, és a jó nevű Nantes játékosa lettem. Idén a bronzérmet szereztük meg a francia élvonalban, és ott voltunk a Bajnokok Ligájában is. Egy sérülés után találtam újra magamra, és sokat köszönhetek az edzőmnek és a társaimnak, hogy visszanyertem az önbizalmamat és a formámat.

– Németország és Franciaország után tehát Magyarország a következő állomás. Miért mondtál igent a kaposváriaknak?  

– Bizonyítani akarok, és meg szeretném mutatni, hogy bárhol is játszom, a lehető legtöbbet akarom adni a csapattársaimnak és az engem foglalkoztató klubnak. Az idei magyar bajnok Nyíregyháza egyik kulcsjátékosával, Nikola Radosovával együtt játszottam korábban Drezdában, és ő nagyon jó dolgokat mondott nekem a magyar bajnokságról. Miután beszéltem a kaposvári együttes edzőjével a célokról és a nemzetközi kupa-indulásról, majd az ügynökömmel az elképzeléseimről, nagy örömmel és várakozással telve írtam alá a szerződést a kaposvári klubbal.

– Milyen eredményre számítasz az évről évre egyre erősebb magyar Extraligában?

– Nehéz még jósolni az erőviszonyokról, de úgy gondolom, hogy jó helyet érünk majd el az előttünk álló szezonban. Fontos, hogy összetartsunk csapatként, és próbáljunk minél jobbak lenni az edzéseken és a mérkőzéseken. A kemény munka mindig meghozza gyümölcsét!

– Hogy kerültél kapcsolatba a röplabdával? 

– Mindig is sportolni akartam, méghozzá lehetőleg egy labdával. Az egyik régi barátnőm, Nelly Ostwald egy nap megkérdezte tőlem, amikor még kisgyerekek voltunk, szeretnék-e csatlakozni hozzá röplabdázni. Néhány hét és több hónap után aztán már biztos voltam abban, hogy ez az én játékom, és a lehető legmesszebb akarok jutni vele.

– Hogy telt az idei nyarad? 

– Elég mozgalmas nyaram volt, az előző szezonbeli sérülésem után az volt a fő célom, hogy visszanyerjem a formámat. Sokat dolgoztam az edzőteremben és a gyógytornászommal is. A párommal jutott idő a nyaralásra, így volt lehetőség a feltöltődésre is. Várom az utazást Magyarországra, és várom nagyon, hogy megismerkedjek a csapattársaimmal, az arénával és a várossal is.
 

NÉVJEGY
Név: Katharina Schwabe
Állampolgárság: német
Született: 1993. 04. 29.
Magasság: 180 cm
Súly: 68 kg

Eddigi klubjai:
Dresdner SC 1898 (német) 2011-2019
VB Nantes (francia) 2019-2021

Legnagyobb sikerek: 
3-szoros német bajnok
2-szeres német kupagyőztes