Már a nyolcaddöntőre készülhet az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapata a Challenge Kupában! A nemzetközi sorozat női mezőnyének egyetlen magyar képviselője a legjobb 16 között lett vagy cseh együttes ellen lép majd pályára, ráadásul a visszavágót hazai környezetben víhatja meg.
A pénteki sorsoláson eldőlt: az 1. MCM-Diamant Kaposvár a 32-es főtábla első körében kiemeltként nem lép pályára. A nyolcaddöntőben a lett Rigas Volejbola Skola és a cseh TJ Ostrava párharcának győztesével csap majd össze Szasa Nedeljkovics csapata december 8. és 10., valamint december 22. és 24. között úgy, hogy a visszavágót hazai pályán vívja.
A kaposvári lányok történetük során tavaly léphettek ki először az európai kupa-poronra, de már a selejtezőben kifogták a vésgő győzelemre is esélyes Türk Hava Yollari Isztambul gárdáját. A klub az idén mindenképpen előre lépett egy nagyot, hiszen a magyar bajnoki szereplésének köszönhetően immár nem szabadkártyával, hanem alanyi jogán nevezhetett, ráadásul rögtön helyet kapott a 32-es főtáblán, és a hab a tortán, hogy a szerencsés sorsolásnak köszönhetően majd csak a nyolcaddöntőben kell bekapcsolódni a sorozatba.