Oldal kiválasztása

Vasárnap 19 órakor az MTK Budapest otthonába látogat az 1. MCM-Diamant Kaposvár a női röplabda Extraliga negyeddöntőjének második mérkőzésén. Az elsőt kiváló és meggyőző játékkal a somogyiak nyerték meg, s vélhetően győzelmi szándékkal utaznak a fővárosba is, s nemcsak azért, mert ők az esélyesebbek, hanem azért is, mert olyan sűrű az együttes programja, hogy egy esetleges vereséggel nehéz helyzetbe hoznák magukat.

A Diamant szerdán este Marosvásárhelyen a CSM Volei Alba Blaj ellen lépett pályára a Challenge-kupa elődöntőjének első összecsapásán, a kaposváriak háromszettes vereséget szenvedtek a románok ellen, akik 2018-ban Bajnokok Ligája-, egy esztendővel később pedig CEV-kupa döntőt játszottak. Érvényesítették tehát a papírformát a balázsfalviak, akiknek nem titkolt szándékuk, hogy megnyerjék a kiírást, ám ehhez még az is kell, hogy a Kaposváron Arénában olyan eredményt érjenek el március harmadikán Király-Tálas Zsuzsannáék ellen, amivel bejutnak a fináléba, ahová a másik ágról a THY Istanbul–Sistem9 Yesilyurt Istambul török párharc győztese kerül majd be.

No, de térjünk vissza az MTK elleni csatára, abban biztosak lehetünk, hogy Leiszt Máté vezetőedző tanítványai nem feltartott kézzel lépnek pályára a budaörsi Illyés-Aramais Sportcsarnokban, hiszen óriási bravúr lenne számukra, ha el tudnák kapni az MCM-et Budapesten, s ezzel négy meccsre kényszerítenék a Kaposvárt. Ehhez természetesen nem fog asszisztálni a Szasa Nedeljkovics edző vezette társulat, hiszen az ő céljuk az, hogy mihamarabb lezárják a párharcot, s erre minden esélyük megvan. Még úgy is, hogy a román túra nagyon hosszúra sikeredett, hiszen tízórás út után érkeztek haza, ami mentálisan és fizikálisan is megviselte a lányokat. De a szabadkai mester pénteken már két edzést is vezényelt a csapatnak, hogy kellően fel tudjanak készülni a vasárnapi meccsre.