Bár a második játékrészt nagyvonalúan átengedte izraeli ellenfelének a házigazda 1. MCM-Diamant Kaposvári NRC csapata, mégsem forgott veszélyben az (újabb) sikerük, hát még a tovább jutásuk.
RÖPLABDA CHALLENGE KUPA, NŐK A hat nappal korábbi izraeli fellépést kihagyta a belga légiós Nathalie Lemmens. Most viszont ott volt a pályán és számos szép támadással segítette a csapatot a siker eléréséhez. Játékra jelentkezett a hétvégi Békéscsaba elleni bajnokiról hiányzó Tóth Jázmin is, aki csereként pályára is lépett.
A hazai visszavágó elején még nem pörögtek fel igazán a kaposvári hölgyek annak ellenére sem, hogy az első három pontunkat a rosszul sikerült izraeli nyitásoknak köszönhettük. A nyitó játszma felénél, 12–12-nél fogtuk be a Maccabi Haderát, a folytatásban pedig egyértelműen a kaposváriak akarata érvényesült.
A második játékrészben – ha csak egyetlen szett erejéig is – megváltozott a játék képe. Most a vendégeknél volt rendre az egy-két pontos előny, amit a játszma végjátékában még tovább tudtak növelni.
Mint utóbb kiderült, csupán pillanatnyi rövidzárlat volt a somogyiaknál, mert hogy a folytatásban szerepet cserélt egymással a két együttes. Bár most is az izraeliek könyvelhették el az első két pontot, villámgyorsan fordított az 1. MCM-Diamant Kaposvári NRC egylete. Az idő múlásával egyre csak nőtt a különbség, s a harmadik szett megnyerése azt is jelentette, hogy már biztosan a kaposváriak léphetnek tovább.
A negyedik, utolsó felvonásban már igazi felszabadult örömjátékot láthattunk a Kaposvár Arénában. Az azerbajdzsáni légiós, Nikalina Bashnakova – akit a mérkőzés legjobbjának választottak – hatalmas erejű bombái alapozták meg a játékrészt, majd Wirth Annamária került a nyitóhelyre, s a szerváival – amelyek közül egymás után négy is ász értékű volt – nem akármilyen riadalmat okozott a másik oldalon. A mérkőzés utolsó pontját is Wirth Annamária jegyezte. aki ebben a szezonban mutatkozott be az Extraligában.
A legjobb nyolc közé jutásért a Szakmáry Grétát a soraiban tudó török Aydin Büyüksehir Belediyespor csapatával csap majd össze az 1. MCM-Diamant, ha csak a bosznia-hercegovinai visszavágón – amit szerdán rendeznek – nem okoz bombameglepetés az OK Gacko, amire kevés esélye van.
1. MCM-Diamant Kaposvári NRC–Maccabi Hadera 3–1 (19, –20, 15, 11)
Kaposvár Aréna, 180 néző. Vezette: Mesca (román), Cvetkovics (szerb).
1. MCM-Diamant Kaposvári NRC: Grbac (11), Wirth (11), Budai V. (6), Matics (16), Lemmens (15), Basnakova (15). Csere: Szpin (liberó), Tóth J. (1). Vezetőedző: Vincent Lacombe. Edző: Mathieu René Bord.
Maccabi Hadera: Dorosenko (1), Ivgi (8), Cohen (5), Balai (11), Lander (10), Tupikina (14). Csere: Basson (liberó), Bar Netzer (–), Bolima (–). Vezetőedző: Anya German. Edző(k): Amír Baram, Tal Rozenshtein.
A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 4–4, 4–7, 7–10, 12–12, 16–12, 20–17, 25–19.
2. játszma: 0–2, 4–5, 9–10, 13–15, 17–20, 20–20, 20–25.
3. játszma: 0–2, 5–2, 10–6, 15–9, 20–12, 25–15.
4. játszma: 5–2, 10–4, 17–4, 20–8, 25–11.
Fotó: Kováts Domonkos | 74nullanulla
forrás: Somogyi Hírlap
#CEVChallengeCupW