Megtalálta új edzőjét az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata.
Az együttes szakmai munkájának irányítását a korábbi 92-szeres válogatott feladó, a játékosként 10-szeres magyar bajnok és 10-szeres kupagyőztes Mészáros Péter veszi át. A 47 esztendős, helyi szakemberrel a szezon végéig állapodott meg az egyesület vezetése.
Mészáros 2007 és 2010 között három évadon át ült már a somogyi együttes kispadján, és 2008-ban ő érte el a lányokkal a klub eddigi legjobb eredményét, az ötödik helyezést. Érdekesség, hogy abban a csapatban ott volt a mostaniak közül Horváth Alexandra, Rák Rebeka és Ihász Dóra is.
Mészáros Péter a kaposvári férfi röplabdacsapattal érte el legnagyobb sikereit, és előbb játékosként, majd edzőként szerzett aranyérmeket a bajnokságban és a kupában. 2007-ben bronzéremig vezette a társaságot a Közép-európai Ligában, ebben az esztendőben az év edzőjének választották Magyarországon. A helyi sportbarátok egyik legnagyobb kedvence az elmúlt években Szegeden és Sümegen is dolgozott az élvonalbeli férficsapat szakvezetőjeként, a nyár óta pedig a pécsiek munkáját – is – irányítja.
A Diamant korábbi vezetőedzőjével, Oláh Jánossal október végén, közös megegyezéssel bontott szerződést az egyesület vezetése.A Kaposvári Női RC célkitűzése nem változott: a csapat az alapszakaszt a legjobb nyolc között szeretné zárni. A tabella hetedik helyén álló együttesre az előttünk álló hétvégén dupla bajnoki forduló vár: Jeneiék pénteken 18 órakor a listavezető Gödöllő otthonában lépnek pályára, vasárnap 16 órakor pedig az idei negyedik helyezett TFSE gárdáját látják vendégül a városi sportcsarnokban.