.Megtette az első nagy lépést az ötödik hely felé vezető úton az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. Sasa Nedeljkovic vezetőedző együttese az Extraliga-kvalifikáció első fordulójában, hazai pályán 3:0 arányban nyert a Jászberény ellen. A szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtó somogyi alakulat 18, 21, majd 16 pontot engedélyezett neves ellenfelének. Az emlékezetes összecsapás végén csaknem ötszáz néző ünnepelte a lányokat.
Az alapszakasz eredményeinek köszönhetően mindkét csapatnak csaknem másfél hónapja volt arra, hogy felkészüljön az Extraliga-kvalifikációra. Az NB I Ligát veretlenül megnyerő Kaposvár rögtön az első fordulóban igazi rangadót vívott az élvonal egyik meghatározó együttesével, a Jászberénnyel. A hét idegenlégióst foglalkoztató jászságiak ellen hatalmas akarattal és lelkesedéssel kezdtek a Diamant-lányok, és Nevenea Iricanin vezérletével kézbe is vették az irányítást. A csapatkapitány, Miklai Zsanett nem csak a támadásokból, hanem a mezőnymunkából is kivette részét, a szett végére pedig egy elhibázott vendégtámadás tett pontot.
A második játszma ezek után hatalmas küzdelmet hozott, szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A hajrában, a lehető legjobbkor jött Miklai ásza, amely lendületet adott a lányoknak, akik be is húzták az újabb szettet. A harmadik felvonásban már csak egy együttes volt a pályán, a hazaiak sorra vezették szebbnél szebb támadásaikat. A kaposváriak nem ismertek elveszett labdát, edzőjük pedig karmesterként, az oldalvonal mellől folyamatosan irányította őket. Igazi, nagybetűs csapatként játszott ezen az estén a Diamant, mely teljesen megérdemelten nyerte meg az összecsapást..
Sasa Nedeljkovic: A szezon eddigi legjobb teljesítményével győztünk ma este. Taktikailag jól felkészültünk, olvastuk ellenfelünk játékát. Jó százalékkal hoztuk a nehéz pontokat. Végig a kezünkben volt a meccs, és örülök, hogy megmutattuk, mit tudunk. Egy nagyon fontos lépést tettünk a célok megvalósítása felé, de még vár ránk kilenc nehéz mérkőzés. .
Deme Gábor: Gyengén játszottunk, rengeteg nyitást rontottunk. Egy nagyon motivált csapattal találtuk magunkat szembe. Az alapszakasz sok veresége rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. .
.
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Jászberényi RK 3:0 (18, 21, 16)
Kaposvár, 450 néző. V.: Nagy L., Farkas L.
Kaposvár: Miklai 12, Szűcs 9, Vacsi 4, Cesljar 7, Iricanin 20, Leidgeb 2. Csere: Héri (liberó), Horváth A. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.
Jászberény: Jakovcuk 3, Devaney 4, Cveticanin 8, Savovic 5, Pintér A. 9, Petrenkó 5. Csere: Lékó (liberó), Petőváry 2, Buljavic 1, Malysheva. Vezetőedző: Deme Gábor.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 16:13, 21:17. II. játszma: 6:8, 16:14, 21:19. III. játszma: 8:3, 16:7, 21:12.