A Magyar Röplabda Szövetség 2012 és 2014 után újra a kaposvári klubokat kérte fel a juniordöntő megrendezésére, és a Röplabda Akadémia, a Fino, valamint a KNRC ezúttal is közösen hozza tető alá a háromnapos, nagy érdeklődésre számot tartó viadalt. A hölgyek pénteki programjában a teljes csoportkör, összesen hat mérkőzés szerepelt, és az A-csoportban a Békéscsaba előbb öt szettes, nagy csatában megverte az újpestieket, majd 3-1-es vereséget szenvedett a jól küzdő és nagyon akaró kaposváriaktól. A Diamant a csoportgyőzelmet is bezsebelte, miután négy játszmában felülmúlta az UTE gárdáját. A másik csoportban a Villám Lillával és Kalotai Zsófiával felálló Nyíregyháza előbb magabiztos győzelmet aratott a Gödöllő ellen, majd az esti rangadón, parázs csata végén gyűrte le 3-1-re a Vasast.
A fiúk hét csapatból álló mezőnye két pályán csatázott, és az A-csoportban a Fino Kaposvár legénysége mindhárom ellenfelét megverte, így az első helyen végzett a Pénzügyőr és a két vereséget is begyűjtő Dunaferr előtt. A másik csoportban a Kecskemét játszotta a főszerepet: a hírös város együttese még szettet sem vesztett az első játéknapon. A második helyre a Szolnok futott be a Pécs elleni sikernek köszönhetően.
Szombaton a keresztjáték és az elődöntő következik a sorban, vasárnap pedig a helyosztókkal ér véget a küzdelem. A lányok szombaton 10 órától a Kodály iskola tornatermében lépnek pályára, a fiúk otthona pedig a Táncsics sportcsarnoka lesz a második napon is. A két bronzmérkőzést és a két döntőt a városi sportcsarnokban rendezik vasárnap.
Az első nap eredményei.
NŐK
A-csoport
Békéscsabai RSE – UTE 3:2 (-23, 19, 10, -15, 13)
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Békéscsabai RSE 3:1 (-22, 19, 19, 10)
UTE – 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 1:3 (-27, 21, -15, -20)
B-csoport
Gödöllői RC – Vasas Óbuda 0:3 (-19, -15, -15)
Nyíregyháza – Gödöllői RC 3:0 (12, 11, 12)
Vasas Óbuda –Nyíregyháza 1:3 (17, -18, -20, -17)
Az A-csoport végeredménye:1. Kaposvár, 2. Békéscsaba, 3. UTE
A B-csoport végeredménye: 1. Nyíregyháza, 2. Vasas, 3. Gödöllő
FIÚK
A-csoport:
Vegyész RC Kazincbarcika – Dunaferr SE 1:3 (-7, 17, -22, -20)
Pénzügyőr – FINO Kaposvár SE 0:3 (-12, -17, -20)
Dunaferr SE – FINO Kaposvár SE 1:3 (22, -26, -16, -21)
Pénzügyőr SE – Dunaferr SE 3:1 (22, -10, 18, 23)
Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 0:3 (-18, -19, -22)
FINO Kaposvár SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3:1 (-24, 28, 14, 11)
B-csoport:
PTE-PEAC – HÉP Kecskeméti RC 0:3 (-17, -18, -12)
Szolnoki Főiskola RKSI – PTE-PEAC 3:1 (15, 17, -21, 11)
HÉP Kecskeméti RC – Szolnoki Főiskola RKSI 3:0 (20, 23, 22)
Az A-csoport végeredménye: 1. Kaposvár, 2. Pénzügyőr, 3. Dunaferr, 4. Kazincbarcika.
A B-csoport végeredménye: 1. Kecskemét, 2. Szolnok, 3. Pécs
A szombati program
NŐK (Kodály iskola)
10.00 Középdöntő: Békéscsaba – Gödöllő
12.00 Középdöntő: Vasas – UTE
16.00 Elődöntő: Nyíregyháza – Békéscsaba/Gödöllő
18.00 Elődöntő: Kaposvár – Vasas/UTE
FIÚK (Táncsics Mihály Gimnázium)
9.30 Középdöntő: Pénzügyőr – Pécs
11.00 Középdöntő: Szolnok – Dunaferr
12.30 Kazincbarcika – Pénzügyőr/Pécs vesztese az 5-7. helyért
14.00 Elődöntő: Kecskemét – Pénzügyőr/Pécs győztese
15.30 Elődöntő: Kaposvár – Szolnok/Dunaferr győztese
17.00 Kazincbarcika – Szolnok/Dunaferr vesztese az 5-7. helyért
2017. május 28. (vasárnap)
FIÚK
9.00 Mérkőzés az 5. helyért, Kodály iskola
9.00 Mérkőzés a 3. helyért (Városi Sportcsarnok)
15.00 Mérkőzés az 1. helyért (Városi Sportcsarnok)
NŐK
11.00 Mérkőzés az 5. helyért, Kodály iskola
11.00 Mérkőzés a 3. helyért (Városi Sportcsarnok)
13.00 Mérkőzés az 1. helyért (Városi Sportcsarnok)
KÖZÖS EREDMÉNYHIRDETÉS: 17.00 (Városi Sportcsarnok)