Tisztelt Szurkolóink!
Mindenek előtt szeretnénk megköszönni a bizalmukat: megtisztelő számunkra, hogy az elmúlt hetekben milyen sok érdeklődés, illetve igénylés érkezett hozzánk a Törzsszurkolói Klubkártyával kapcsolatban. Az igénylési időszakot követően, a kártyák a hétvégi nemzetközi tornánkon, pénteken, illetve szombaton, a bejáratnál már átvehetők lesznek.
Ugyancsak aktuális kérdés a szezonbérletek ügye. Az egyeztetések folyamatosak a technikai háttérrel (beléptető rendszer, vonalkód) kapcsolatban, és jó hír, hogy a bérleteket szeptember 27-én, péntektől, a nemzetközi tornánk idején már lehet igényelni (és akár már meg is vásárolhatóak), október első napjaitól kezdve pedig át is vehetők majd.
Szurkolóink kiválaszthatják, hogy hol szeretnének majd ülni a tétmérkőzéseken, és ezután készül el a névre és helyre szóló 2019/2020-as bérlet. Az A, a B és a J szektor helyei közül lehet majd választani, az 1-9. sorok helyei közül. Ahogy azt korábban jeleztük, a Törzsszurkolói Klubkártya-tulajdonosok 50 százalékos kedvezménnyel, 5.000 Ft/fő áron juthatnak hozzá a bérletekhez.
Emlékeztetőül: a bérlet- és jegyárak a hazai mérkőzésekre, a 2019/2020-as évadban
BÉRLETEK (helyre szólóak, érvényesek a bajnoki, a Magyar Kupa és a Challenge Kupa mérkőzésekre egyaránt)
Felnőtt: 10.000 Ft/fő
Kedvezményes szülői bérlet: 7.500 Ft/fő (amennyiben gyermeke a Kaposvári Röplabda Akadémia leigazolt sportolója, mindkét szülő igénybe veheti).
Törzsszurkolói Klubkártya-tulajdonosok számára: 5.000 Ft/fő
Diák (diákigazolvánnyal): 5.000 Ft/fő
A Kaposvári Röplabda Akadémia leigazolt sportolói és edzői (előzetes regisztráció után) ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzéseket!
A mi városunk
A mi csapatunk
A mi sikerünk
Hajrá, Kaposvár!