Magabiztos győzelemmel mutatkozott be közönségének az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabdacsapata.
Pálfy Marianna fiatal tanítványai 3:0 arányban nyertek a Veszprémi Egyetem ellen, így elkönyvelhették második sikerüket az NB I-ben.
Új névvel és régi-új játékosokkal készült a szezon első hazai bajnoki mérkőzésére a kaposvári női röplabdacsapat: az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese győzelmi reményekkel lépett pályára a Veszprém ellen. A találkozó előtt az egyesület elnökségi tgja, a BITT Kft. ügyvezetője, Tálos Krisztián elmondta: a cég nem vonul ki a röplabdából, és továbbra is a lányok mellett marad.
A hazaiak gyorsan megnyugodtak, és az első technikai szünetre három ponttal elléptek ellenfelüktől. Pintér Zsanett kemény ütésekkel tette le a névjegyét, a fővárosból visszatért Kondor Tímea pedig egy szép ász-nyitással mutatkozott be, és a folytatásban is szépen kivette a részét a támadásokból. A játszma derekán már tetemes volt a két együttes közti különbség, és a végén sem kellett izgulnia a közönségnek. (25:16, 1-0)
A második szettben a bakonyiak megpróbáltak lépést tartani a nagy kedvvel játszó somogyiakkal, és a csereként beállt, rutinos Szelle Dóra vezérletével 9:5-ről sikerült egyenlíteniük. A kaposváriak nem torpantak meg: az újonc Duduka Ingrid nagyszerű nyitással mutatkozott be, a társak pedig jól dolgoztak a háló előtt, így újra meglépett a Diamant. Horváth Zsófia foghatatlan szervájára Jezerniczky Tímea válaszolt, és a házigazda igyekezett őrizni két-három pontos előnyét. A játszma derekán Kondor Tímea pontjaival ugrott meg a kaposvári együttes, 22:16-nál pedig már másodszor kért időt a vendégek edzője. A házigazda Duduka ász-nyitásával jutott szettlabdához, aztán három VESC-pont és egy hosszú ütés következett a sorban. (25-20, 2-0)
Hihetetlen dolgokat produkáltak Pálfy Marianna tanítványai a harmadik szettben. 2:2 után Kondor hatásos nyitásaival zilálták szét ellenfelüket, és látványos labdamenetek végén szerezték pontjaikat. Időnként színezte a játékot a csapat, Horváth Zsófia szemtelen pontja után pedig már 8:2 volt az eredmény. A folytatásban is nagy volt a különbség a két együttes között, és a Diamant együttesében a saját nevelésű fiatalok közül Fekete Mercédesz, Fáth Kinga, Bálint Klaudia és Kárpáti Nikolett is pályára léphetett. A Veszprém 20:10-es hátrányból ugyan felzárkózott két pontra, a végén azonban összekapta magát a Kaposvár, és Kondor Tímea pontjával bebiztosította a magabiztos győzelmet. (25:20, 3-0).
A lányok szerdán 19 órakor a fővárosban, a Budai XI. otthonában játszanak rangadót, vasárnap pedig a korábbi bajnok és kupagyőztes Nyíregyházát látják vendégül.
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Veszprémi Egyetem 3-0 (16, 20, 20)
Kaposvár, 150 néző. V.: Vári, Mezei.
Kaposvár: Pintér Zs. 6, Kondor T. 18, Szívós I. 3, Récsei 8, Horváth Zs. 3, Harmath Zs. 12. Csere: Csitári és Fáth (libero), Horváth K., Duduka 2, Fekete M. 1, Bálint K. 1, Kárpáti. Vezetőedző: Pálfy Marianna.
Veszprém: Tobak, Pintér E. 5, Dordzsceren 3, Jezerniczky 8, Környei 12, Molnár B. 2. Csere: Májusi (libero), Szelle 4, Pós, Holczer. Vezetőedző: Katona Péter.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:3, 6:3, 8:5, 10:6, 12:7, 15:7, 18:10, 18:13, 22:14, 24:16. II. játszma: 2:0, 5:2, 9:5, 9:9, 12:9, 16:14, 17:15, 20:15, 22:16, 24:17, 24:20. III. játszma: 2:2, 8:2, 10:3, 13:5, 15:6, 16:8, 18:9, 20:10, 20:13, 21:13, 21:15, 22:17, 22:20, 24:20.