Igazolta az előzetes várakozásokat és 3:0 arányban nyert a mezőny második feléhez tartozó Szent Benedek Balatonfüred otthonában az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapata az Extraliga 9. fordulójának mérkőzésén.
A vendégek kezdték jobban az első szettet, de hiába vezettek már három ponttal az elején, a Balatonfüred elkapta a fonalat, és átvette a vezetést. Sasa Nedeljkovic vezetőedző még időben rendet tett a fejekben, és a folytatásban újra az történt a pályán, amit a Diamant akart. A hajrában a somogyiak röplabdáztak pontosabban, és be is húzták a játszmát.
A térfélcsere után 4:4-es állást követően két-három ponttal ellépett a vendég gárda, és ezt az előnyt sikerült még egy kicsit megfejelni. A Diamant már 21:15-re vezetett, amikor ellenfele újra összekapta magát, és felzárkózott, de már nem sikerült utolérni a háló túloldalán játszókat. A harmadik játékrész már teljesen egyértelmű volt: már 3:10 állt a táblán, amikor a hazaiak időt kértek, néhány perc múlva pedig már tíz pont volt a két együttes közti különbség. Ebben a szettben a Balatonfüred mindössze 13 pontig jutott.
A kaposváriak 69 perc alatt hozták a kötelezőt, és külön kiemelendő a válogatott Szűcs Kinga teljesítménye, aki újra lehetőséget kapott, és ezt 18 ponttal hálálta meg. Nem utolsó sorban, ebből nyolc ász-nyitás volt. Király-Tálasékra nem vár túl sok pihenő: vasárnap 19 órától már a sereghajtó DVTK ellen játszanak újabb bajnoki találkozót a Kaposvár Arénában.
Szent Benedek Balatonfüred – 1. MCM-Diamant Kaposvár 0:3 (-19, -22, -13)
Balatonfüred. V.: Szabó P., Szarka.
Balatonfüred: Vukoja, Valdez 5, Szerényi 6, White 6, Dimitric 5, Vacsi 4. Csere: Bleicher N., Baksa (liberók), Skoric, Herbin-Baker 1. Vezetőedző: Andrea Milodanovic
Kaposvár: Király-Tálas 2, Klisura 8, Bodovics 7, Helic 17, Szűcs K. 18, Kump 3. Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Kalmár, Djuric 1, Szedmák 5, Tóth J. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:7, 16:14, 18:21. II. játszma: 5:8, 11:16, 15:21. III. játszma: 3:8, 7:16, 9:21.
Andrea Milodanovic: – Nagyon büszke vagyok a lányaimra, elsősorban azért, mert ilyen játékot tudtunk nyújtani azok után, hogy öt hétig csak feküdtünk, nem edzettünk, míg a Kaposvár folyamatosan játékban van. Ez a csapat csodákra képes: egy ilyen helyzet után ilyen játékot produkálni! Tüdővel nem bírtuk sajnos, játékban partnerek voltunk. Folytatni kell, és meglesz az eredmény is.
Sasa Nedejlkovic: – Az első szett első fele, a másodiknak meg a második fele nem egészen úgy sikerült, ahogy azt elterveztük, voltak apró problémáink, de a győzelmünk úgy gondolom nem forgott veszélyben.
Csapatunk támogatója a Szerencsejáték Zrt.