A keddi edzőmeccsen csak a második játszmában tudtak nyerni a hazaiak, igaz, azt elég simán hozták, a többiben azonban jól működött a magyar csapat. Szerdán is az ugyancsak Eb-résztvevő szlovén csapattal mérte össze erejét együttesünk. A találkozó előtt úgy egyezett meg a két csapat szövetségi kapitánya, hogy ezúttal is négy játszmát játszanak a csapatok, s bár 1:0-ra és 2:1-re is a mieink vezettek, ám ezúttal nem sikerült megszerezni a győzelmet, mert a hazaiak – igaz nagy csatában – másodszor is egyenlítettek. Az első találkozóhoz képest ezúttal a gödöllőiek játékosa, Dégi Barbara is pályára lépett, aki 2012, azaz hét éves szünet után játszott újra a nemzeti csapatban. A válogatott ezután visszautazott Magyarországra, és a játékosok kéthetes pihenőt kaptak, hogy aztán júliusban újult erővel nekifogjanak az augusztus 23-án rajtoló, budapesti társrendezésű Európa-bajnokság felkészülésének.
Szlovénia – Magyarország 1:3 (–19, 11, –22, –24)
Magyarország: Tálas, Ambrosio, Pekárik, Bokorné Liliom, Dékány, Sándor. Csere: Molcsányi, Lékó (liberók), Szakmáry, Takács D, Bodovics, Bleicher, Török, Nagy E. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
Jan De Brandt: – Mindenki kapott játéklehetőséget, az első a harmadik és a negyedik szettben jól játszottunk, a második etapban volt problémánk a fogadással.
Szlovénia – Magyarország 2:2 (–23, 20, –18, 22)
Magyarország: Tálas, Bokorné Liliom, Szakmáry, Sándor, Pekárik, Nagy E. Csere: Molcsányi, Lékó (liberók), Dégi, Ambrosio, Bodovics, Takács D., Dékány, Török, Bleicher. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
Jan De Brandt: – Jó színvonalon röplabdáztunk az első és a harmadik szettben, és a cserék is hozzátették a maguk részét úgy a mai naphoz, mint a felkészülés első részéhez, ami most lezárult. Sikeres volt a szlovéniai edzőtábor és sikeresnek ítélem a felkészülés ezen szakaszát. Most egy kis pihenés következik, amit az egész csapat megérdemel.