Oldal kiválasztása
Tóth Jázmin 16 évesen már elmondhatta magáról, hogy egy dobogóesélyes felnőtt női röplabdacsapatban edzett és játszott hétről hétre. A Kaposvári Röplabda Akadémia saját nevelésű, tehetséges növendéke a 2019/2020-as évadot már az 1. MCM-Diamant együttesében kezdte meg, és nem kellett sokat várnai arra sem, hogy bemutatkozzon az Exraligában. Ráadásul a Challenge Kupában is pályára léphetett a csapatban. Nem véletlen, hogy a fiatal ütő teljesítménye a korosztályos válogatott edzőinek figyelmét is felkeltette.

– Köszönjük szépen, jól vagyunk – válaszolta érdeklődésünkre a Táncsics Mihály Gimnázium diákja. – Ahogy teltek-múltak a hetek, egyre nehezebb volt az itthonlét, de közben egyre jobban belendült az online oktatás. Vannak nehézségek, de próbálunk mindig egymásnak segíteni. A jó oldala, hogy most többet lehet együtt család. Bepótoljuk az elmúlt időszakot. Persze, az edzést se hanyagoltam el: nap, mint nap erősítek, minden nap eljárok futni. Próbálom magam edzésben tartani; megteszek mindent, amit lehet ebben a helyzetben.
Jázmin nagyon sokat tanult idősebb, rutinosabb, válogatott társaitól és az idegenlégiósoktól is az elmúlt hónapokban.
– Nagyon sajnálom, hogy így alakult; egy-két héttel a befejezés előtt, nem gondoltuk volna, hogy ez fog történni – folytatta a fiatal játékos. – Nagyon gyorsan jött, de mi edzettünk, ameddig lehetett, készültünk a következő mérkőzésre. Ezzel a mennyiségű energiával szerintem a végjátékban akár az első helyen is végezhettünk volna. Voltak az év folyamán hullámvölgyek, de mindig össze tudtuk szedni magunkat, és egyre jobb mérkőzéseket játszottunk. Remélem, hogy minél hamarabb újra bele tudunk kezdeni a munkába. Biztos vagyok benne, hogy a jövő szezonban is tudjuk hozni ugyan ezt a szintet. Számomra az egész év csodás volt. Nagyon örülök, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek. Mindegyik mérkőzés egy élmény volt, de szerintem a Vasas elleni bajnoki fordulóban volt a legnagyobb az adrenalin. Nem csak a csapatban, hanem a szurkolókban is. Minden pontot győzelemként éltünk meg. Én úgy érzem, hogy ebben az évben tudtam a legtöbbet fejlődni. Technikailag és mentálisan is erősödtem, és nagyon örülök , hogy egyre több lehetőséget kaptam, megmutatni magam a meccseken is. Ehhez persze kellet egy ilyen szintű támogatás. A körülmények tökéletesek voltak, adva volt minden ahhoz, hogy jó eredményt érhessünk el. A szurkolóknak is sok mindent köszönhetünk. Mindig meghoztak a hangulatot. Még ha nem is mi jöttünk ki jól a meccs végén, akkor is ott voltak, és örültek nekünk.
Jázmin abban bízik, hogy az új évadban már nem csak álom marad egy nagyon szép eredmény elérése.