Az Extraliga hatodik fordulójában a Kaposvári Női Röplabda Club ezúttal az újonc MÁV Előre SC-ST. Solar együtteséhez utazott el. A mérkőzést egész simán, 3–0-ra nyerték a kaposvári lányok.
Magabiztosan kezdte a találkozót a KNRC, az elején öt ponttal el is húzott, így a fehérvári edzőnek, Nagy Fanninak időt is kellett kérnie. Végig a vendégek diktálták az iramot, s ugyan próbáltak felzárkózni a hazaiak, de három egységnél közelebb nem tudtak férkőzni. Kétségkívül a somogyiak akarata érvényesült, hét szettlabdájuk is volt, bár kettőt sikerült megakadályozni az ellenfélnek, de Gyimes Zsófia végül érvényesíteni tudta a harmadikat.
A második etap hosszabb labdamenetekkel indult, 5–10 után a különbséget csak tovább növelte a KNRC, 8–16-nál pedig kénytelen volt kikérni a második idejét is a Székesfehérvár. Szedmák Réka és Isidora Ubavic szorgosan termelte a pontokat, ketten együtt tizennégyet. Több hibával játszott a MÁV, míg a Kaposvár nem zökkent ki a ritmusából, továbbra is nagy önbizalommal játszott. Ebben a játszmában már kilenc szettlabdája is volt a somogyi alakulatnak, de ezúttal nem bízták a véletlenre, s már az elsőt értékesítették Godó Panni jóvoltából.
A harmadik felvonás elején szétesett a fehérváriak játéka, csupán egy 4–0-s kaposvári sorozat után szerezték meg első pontjukat. Az ideges játék ellenére küzdöttek tovább, hogy minél jobban megnehezítsék ellenfelük dolgát, ami sikerült is, hiszen a többpontos különbség után már csak eggyel voltak lemaradva. A végére kicsit visszaesett a KNRC agresszivitása, ezért ennek a szettnek szorosabb lett a vége. Összességében azonban a kaposvári lányok végig koncentráltan, kevés hibával játszottak, így megérdemelten hozták el a 3 pontot Székesfehérvárról.
MÁV Előre SC-ST. Solar – KNRC 0–3 ( –18, –15, –23)
Videoton Oktatási Központ, Székesfehérvár, 110 néző. Vezette: Sík, Adler.
MÁV Előre SC-ST. Solar: Dolotova (1), Vaida (10), Csabai (2), Tóth (8), Karnitskaya (8), Gilfillan (2). Csere: Kovács, Borostyán (liberók), Kiss (1), Alishanova (4), Szabó (2). Vezetőedző: Nagy Fanni.
Kaposvári Női Röplabda Club: Szedmák (19), Bodovics (5), Ubavic (13), Godó (4), Gyimes (7), Renko-Ilic (4). Csere: Radnai (liberó), Narancic (-), Hegyi (-), Budai (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe.
Vincent Lacombe: Örülök, hogy az első két szettben koncentráltan és kiegyensúlyozottan játszottunk, ezáltal könnyen előnyt tudtunk szerezni. A harmadik játszmában viszont látszott, hogy nem lehet félvállról venni egyik mérkőzést sem. A legfontosabb a 3 pont megszerzése volt, örülök, hogy sikerült, készülhetünk a következő meccsre.
forrás: Somogyi Hírlap
fotó: MÁV Előre