Története első európai kupamérkőzésére készült az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapata, mely a török Türk Hava Yollari ellen lépett pályára az arénában a női röplabda Challenge Kupa kvalifikációjának második fordulójában. Az isztambuliak azzal vívták ki az indulás jogát, hogy megnyerték a Balkán Kupát egy román és egy szerb alakulat előtt, míg a somogyiak az ötödik helyen zárták a honi pontvadászatot. A párharc győztese bejut a legjobb harminckettő közé, ahol a spanyol Palmas vár rá.
Az első szettben, főleg az elején, igazolta hírnevét a török együttes: pontosan támadtak és rendkívül fegyelmezetten védekeztek. A somogyiaknak jó pár labdamenet kellett, mire magukhoz tértek a megilletődöttségből, ám akkor azonnal nagyon változott a játék képe, s hamar egyenlő lett az állás. A folytatás azonban sok hazai hibát hozott, amit a rivális azonnal kihasznált és behúzta az első játszmát.
A folytatásban a szerb Sara Klisura és a horvát Lorena Sipic lépett elő együttese vezérévé, a légiósok sorra szállították a szebbnél szebb pontokat és egészen a hajráig úgy tűnt, ki tud egyenlíteni a Diamant. A fontos pillanatokban azonban megremegtek a kezek, s az isztambuliak éltek a lehetőséggel és előbb fordítottak, majd megduplázták az előnyüket.
A harmadik, s mint utóbb kiderült, utolsó felvonásban végig vezettek a vendégek, s magabiztosan nyerték az etapot, s ezzel együtt a mérkőzést is. A kaposvári lányok becsületére legyen mondva, még tetemes hátrányban sem adták fel, mentek minden labdáért és a Dubravka Djuric vezérletével megpróbálták kihozni a maximumot az összecsapásból. A lelkes publikum pedig ezt tapssal hálálta meg, sőt – a vereség ellenére – a meccs utáni pacsizás sem maradt el.
A visszavágót november 19-én, kedden játsszák majd Isztambulban.
1. MCM-Diamant Kaposvár–Türk Hava Yollari Istambul (török) 0–3 (-19, -23, -16)
Kaposvár Aréna, 900 néző. V.: Akhundov (azeri), Romero Martínez (spanyol).
1. MCM-Diamant Kaposvár: Tálas (2), Szűcs K. (2), Sipic (5), Matics (10), Djuric (14), Klisura (19). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Tóth J. (-). Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic. Másodedzők: Böcz Dávid és Vajda Tamás.
Türk Hava Yollari: Rishel (17), Yurtdagülen (4), Havlickova (13), Buijs (17), Aelbrecht (7), Kirdar (2). Csere: Yildirim, Bilgi (liberók), Ercan (-), Germen (-), Aydinlar (-). Vezetőedző: Mustafa Suphi Doganci. Másodedzők: Yunus Ocal, Ugur Ulku, Mehmet Yucel.
A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 1–1, 2–5, 5–6, 7–9, 8–11, 13–17, 14–19, 18–23.
2. játszma: 2–0, 5–3, 6–6, 7–10, 11–12, 14–12, 16–14, 19–15, 23–13.
3. játszma: 2–3, 2–7, 4–10, 7–13, 9–19, 14–24.
Klisura és Djuric is nagyot alkotott
Bár kikapott a csapat története első nemzetközi kupameccsén, nem érheti szó a ház elejét, hiszen nagyot küzdöttek a lányok. Különösen feltűnő volt Dubravke Djuric kiváló játéka, a center remekül támadott és több szép blokkot is kiosztott. Kijelenthető, ez volt az eddigi legjobb mérkőzése Diamant-mezben. A szerb Sara Klisura is alaposan kitett magáért, volt olyan szakasza a találkozónak, amikor ő vitte a hátán a csapatát. Lorena Sipic is meg-megvillantotta, miért igazolta le az egyesület vezetősége.
[photogallery id=79]